3p
A londoni Szíria-konferencián bő hárommilliárd euró támogatást szavaztak meg.

További komoly segélyeket küldünk

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az unió eddig mintegy ötmilliárd eurót költött a szíriai humanitárius válság enyhítésére. Azonban a mai nap a londoni Szíria-konferencián további hárommilliárd eurós támogatásról döntöttek.

 

Az Európai Unió ezzel megháromszorozta a tavaly márciusi kuvaiti donorkonferencián felajánlott összeget. A támogatásból a hazájukban maradt szíriaiak és a határon túlra menekültek egyaránt részesülni fognak. A konferencián az uniót Donald Tusk mellett Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Johannes Hahn szomszédságpolitikáért és Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos képviselte.

Londonban a brit, a német, a kuvaiti és a norvég kormány, valamint az ENSZ közös szervezésében megrendezett értekezleten hetvennél több ország küldöttei vesznek részt. A világszervezet főtitkára szerint csak az idén legalább nyolcmilliárd dollárra lenne szükség a háború következményeitől szenvedő menekültek és az őket befogadó, Szíriával szomszédos vagy hozzá közeli országok megsegítésére.

Kórházat építenénk Szíriában

Szijjártó Péter, a magyar külgazdasági és külügyminiszter is hivatalos volt a nemzetközi adományozó konferenciára. A külügyminiszter úgy véli: Szíriában és a térség más országaiban összességében 30-35 millió ember van olyan élethelyzetben, amely miatt könnyen dönthet úgy, hogy Európa felé veszi az irányt, és ez súlyos következményekkel fenyeget. A bevándorlási válság még súlyosabbá válásának elkerülése érdekében egyértelműen fel kell ismerni, hogy e válság megoldása az Európai Unió területén kívül van.

Mindenekelőtt abban kell segíteni, hogy a Szíriából elmenekült emberek a hazájukhoz legközelebb tudjanak maradni, és a konfliktus vége után minél hamarabb vissza tudjanak térni Szíriába és visszatérhessenek régi életvitelükhöz. Ehhez beruházásokra és fejlesztésekre van szükség. Ennek jegyében Magyarország készen áll arra, hogy felépítsen és üzemeltessen egy kórházat Szíria területén.

A kormány úgy döntött, hogy erre a célra az első ütemben ötmillió eurót különít el, és a kórház megépítésében és üzemeltetésében egy olyan magyar segélyszervezettel működik együtt, amelynek már vannak tapasztalatai külföldi segélyezési területen - mondta Szijjártó Péter.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
Makro / Külgazdaság Brutálisan lelassult az orosz gazdasági növekedés
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:35
Oroszországban májusban nőtt a kiskereskedelmi forgalom és lassult a GDP-bővülés, miközben csökkent a munkanélküliség a gazdaságfejlesztési minisztérium és a statisztikai hivatal adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG