4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tegnapi merényletek után ma már ugyanakkora a tömeg a reptérnél, mint a terrortámadások előtt volt.

Újabb robbantások várhatók a kabuli reptér környezetében, miközben a nyugati országok sorra fejezik be mentőakcióikat - jelentette be Ben Wallace brit védelmi miniszter pénteken.

Szemtanúk szerint pénteken újraindultak az evakuációs repülőjáratok a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtérről a mintegy 90 civil és 13 amerikai katona életét követelő, öngyilkos merénylők által elkövetett csütörtöki robbantásokat követően. Helyszíni riportok szerint a néhány órával korábban történt véres merényletek ellenére ugyanolyan hatalmas tömeg verődött össze a repülőtér mellett, mint a korábbi napokon. A repülőtértől nagyjából fél kilométerre fegyveres tálibok igyekeznek feltartóztatni a nyugtalanul várakozó embereket.

Az Egyesült Királyság tárcavezetője szerint a kabuli robbantások nem gyorsították fel a brit csapatok kivonását Afganisztánból. A reptér közelében álló Baron Hotelben található evakuációs adminisztratív központ bezárása előzetes terv szerint történt, nem a szállodánál elkövetett  csütörtöki merénylet miatt.

Sebesült afgán férfiak egy kabuli kórházban 2021. augusztus 26-án, miután két öngyilkos merénylő pokolgépeket robantott a kabuli repülőtérnél. (Fotó: MTI/AP/Mohammad Aszif Hán)
Sebesült afgán férfiak egy kabuli kórházban 2021. augusztus 26-án, miután két öngyilkos merénylő pokolgépeket robantott a kabuli repülőtérnél. (Fotó: MTI/AP/Mohammad Aszif Hán)

A további robbantások jelentette fenyegetés nyilvánvalóan csak erősödni fog, ahogy a távozásunk időpontja közeleg - mondta Ben Wallace a Sky News brit televíziós csatornának.

"A történet ugyanis arról szól, hogy miközben távozunk, bizonyos csoportok, mint például az Iszlám Állam, azt fogják állítani, hogy ők űzték ki Afganisztánból az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot" - fogalmazott.

A brit védelmi miniszter azt is megerősítette, hogy a szállodában működtetett adminisztratív központ bezárását követően az Egyesült Királyság már nem vesz fel több menekültet utasként a Kabulból induló mentesítő járataira, azokon kívül, akik már a repülőtér épületében tartózkodnak.

Hangsúlyozta, hogy a helyszínen lévő brit csapatok a kabuli légikikötőben tartózkodó utolsó ezer ember pénteki elutazását készítik elő, mielőtt az utolsó brit katonák "napokon belül" elhagyják az országot.

"Mély szomorúsággal tölt el, hogy nem mindenkit sikerült kimenekíteni a mentőakcióban" - hangsúlyozta a brit védelmi miniszter, hozzátéve, hogy információi szerint még mintegy 100-150 brit állampolgár tartózkodik  Afganisztánban, akik közül néhányan saját akaratukból maradnak az országban.

Hozzávetőleg 800-1100 olyan afgánnak nem sikerült feljutnia a repülőgépekre, aki korábban a brit katonák munkáját segítette, és jogosult lett volna elhagyni az országot - mondta el Ben Wallace az LBC rádióállomásnak.

A tárcavezető rámutatott: az Egyesült Királyság több mint 13 700 brit és afgán állampolgárt menekített ki az országból, s ez volt a brit légierő második legnagyobb mentőakciója az 1949-es berlini légihíd végrehajtása óta.

Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter pénteken az üzbég fővárosba, Taskentbe utazott, miután a német hadsereg, a Bundeswehr mentőakciója is véget ért a szomszédos Afganisztánban. A tárcavezető kiemelte, hogy az igen veszélyes, nagyon nehéz körülmények között végrehajtott küldetés során a német repülőgépek legalább 45 ország 5347 állampolgárát, köztük 500 németet és 4000 afgánt menekítettek ki az országból. Mostanra valamennyi német katona és tisztségviselő elhagyta Afganisztánt.

A hivatalos bejelentések szerint péntek estig az Egyesült Királyság mellett Spanyolország is befejezi afganisztáni mentőakcióit.

Clément Beaune, Franciaország Európa-ügyi államtitkára azt közölte: elképzelhető, hogy péntek este után is folytatják az evakuálásokat, de "óvatosan kezelik" a kérdést. Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az afgán fővárosban történt robbanás ellenére Franciaország még több száz afgán kimenekítését tervezi a kabuli repülőtérről.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG