4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A G7 csoport is elítélte az ukrajnai kamu népszavazást, és október 25-én Ukrajnát segélyező konferenciát tart Berlinben.

  • Befejeződött az orosz megszállás alól felszabadult Harkiv megyei Izjum városban talált egyik tömegsír feltárása, több mint négyszáz holttestet ástak ki, köztük halott gyermekekét is, a legtöbb holttesten erőszakos halál, harmincon pedig kínzás nyomai vannak - közölte pénteken Oleh Szinyehubov, a régió kormányzója. "Vannak holttestek kötéllel a nyakukban, megkötött kézzel, törött végtagokkal és lőtt sebekkel. Több férfinak amputálták a nemi szervét. Mindez bizonyítéka annak a szörnyű kínzásnak, amelynek az orosz megszállók alávetették Izjum lakóit. A holttestek többsége civil, 21 pedig katona" - fejtette ki a kormányzó. A Szerhij Pantelejev, az ukrán rendőrség nyomozási főosztályának helyettes vezetője sajtótájékoztatóján közölt adatok szerint eddig 422 holttestet emeltek ki, köztök 202 nő és öt gyermek tetemét. Hozzátette: 11 holttestet annyira megcsonkítottak, hogy a rendőrség még most sem tudja megállapítani a nemét, ezt igazságügyi orvosszakértők fogják megtenni. Hangsúlyozta, hogy minden állampolgár halálának pontos okát további szakértői vizsgálatokkal állapítják meg. Izjumban nem csak egy ilyen tömegsír található, a város környékén már legalább három hasonló temetőt találtak, és a harkivi régió más felszabadult városaiban is vannak tömegsírok.

Oroszországból távozni szándékozó autósok várakoznak belépésre a finnországi Virolahti településen lévő határátkelőhelyen 2022. szeptember 23-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-én részleges mozgósítást rendelt el, valamint négy orosz ellenőrzés alatt álló ukrajnai régióban népszavazás megtartását kezdeményezte az Oroszországhoz történő csatlakozásról. Fotó: MTI/AP/Lehtikuva/Sasu Makinen
Oroszországból távozni szándékozó autósok várakoznak belépésre a finnországi Virolahti településen lévő határátkelőhelyen 2022. szeptember 23-án. Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-én részleges mozgósítást rendelt el, valamint négy orosz ellenőrzés alatt álló ukrajnai régióban népszavazás megtartását kezdeményezte az Oroszországhoz történő csatlakozásról. Fotó: MTI/AP/Lehtikuva/Sasu Makinen

  • A világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport (G7) is elítélte az Oroszország által megszállt ukrajnai területeken pénteken kezdődött "álreferendumokat", úgy értékelve, ez Moszkva kísérlete arra, hogy ürügyet teremtsen Ukrajna területi egységének megbontására. "Sosem fogjuk elismerni ezeket az - orosz annexió felé tett lépésnek tűnő - népszavazásokat, és sosem fogjuk elismerni az elcsatolást sem, ha valóban megvalósulna" - olvasható a német kormányszóvivő által továbbított közös közleményben. A G7 tagjai hangsúlyozták, hogy ezek a lépések az ENSZ alapokmányába ütköznek, valamint sértik a nemzetközi jogot és a jogállamiság elvét. Kiemelték azt is, hogy a referendumok eredményei nem minősíthetők az ukrán nép törvényes akaratának kifejeződéseként, nélkülöznek mindennemű jogi erőt és legitimitást.
  • A G7-csoport bejelentette, hogy október 25-én Ukrajnát segélyező konferenciát tartanak Berlinben. Ezzel további pénzügyi, humanitárius, katonai, diplomáciai és jogi segítséget nyújtva Kijevnek, és lépéseket téve az újjáépítés terén is. A G7-ek megadnak minden elengedhetetlen támogatást ahhoz, hogy Ukrajna megőrizhesse szuverenitását és területi épségét, biztosíthassa önvédelmét, és "szabadon dönthessen saját jövőjéről".

  • Ukrajna elnökének krími képviselete felszólította az Oroszország által még 2014-ben önkényesen elcsatolt félsziget lakóit arra, hogy kerüljék el a mozgósítást vagy ha ez nem sikerül, adják meg magukat az ukrán fegyveres erőknek. A hivatal kiemelte, hogy az orosz mozgósítás elsősorban a megszállt ukrajnai területek, főként a Krím lakosait érinti, és már most is érkeznek hírek tömeges behívók kézbesítéséről a félsziget különböző részeiről. A képviselet azt tanácsolja a Krímben élőknek, hogy rejtőzzenek el és mindenképpen szabotálják a mozgósítást: kerüljék el, hogy kézbesítsék nekik a behívót, "veszítsék el" okostelefonjukat, ha lehetséges, hagyják el a félszigetet, vagy költözzenek ott máshova és ne jelentsék be új tartózkodási helyüket. "Azoknak, akiknek mégis átadják a behívót, azt tanácsoljuk, hogy ne menjenek el sorozóirodába, amiért csak pénzbírságot szabhatnak ki rájuk" - írta a hivatal közleményében.
  • Az orosz erők iráni kamikazedrónokat vetettek be Ukrajnában. Szerhij Nyikiforov elnöki szóvivő kijelentette: az, hogy Irán fegyvert adott el Oroszországnak, Ukrajna szuverenitása és területi integritása, valamint az ukrán állampolgárok élete és egészsége elleni lépés. Emlékeztetett: Irán többször is kinyilvánította semlegességét, és készségét arra, hogy közvetítő szerepet vállaljon az Ukrajna elleni orosz agresszió leállításában.
  • Az ukrán vezérkar pénteki helyzetjelentésében közölte, hogy az ukrán erők ellenőrzésük alá vontak egy újabb Donyeck megyei falut, Jackivkát és visszaszerezték korábban elvesztett pozícióikat Bahmut irányában.

(MTI/Reuters)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG