2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ukrajna a tavalyi év során megháromszorozta fegyvergyártását, és jelenleg 500 vállalat dolgozik az ország védelmi szektorában - közölte Olekszandr Kamisin Ukrajna stratégiai iparágainak minisztere egy vasárnapi televíziós közvetítés során.

A miniszter azt is elmondta, hogy ez a szám 100 állami és 400 magánvállalatot foglal magába, majd hozzátette, hogy Ukrajna az idén "a lőszergyártás jelentős mértékű növelését" is tervezi. Felszólalt a rendezvényen Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter is, aki szerint egyetlen fegyver sem lépte át Ukrajna határát az Európai Unió irányába a háború két évvel ezelőtti kezdete óta.

Eközben Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter a tévében közvetített konferencián arról beszélt, hogy az ígért nyugati fegyverek fele késve érkezik az országba. Az ország digitális fejlesztési minisztere, Mihajlo Fedorov szerint a harctéren  az orosz erők ellen használt drónok 90 százalékát Ukrajnában gyártották.

Mindeközben Litvániában bejelentették, hogy állampolgárok, vállalatok és szervezetek mintegy 8,3 millió eurót (mintegy 3,2 milliárd forint) gyűjtöttek össze egy négyhetes adománygyűjtő kampány során, hogy védőfelszereléseket vásároljanak ukrán katonáknak. A pénzből 1115 olyan személyes védelmi készletet vásárolnak, amelyben éjjellátó berendezés, lézerirányzék és drónellenes védekező rendszer is található. A gyűjtést a litván közrádió és helyi hírességek kezdeményezték. (MTI)
 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lassuló béremelkedés, berobbanó beruházások: ez várhat a gazdaságra a kormányzati ciklus végéig
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 17:05
A magyar gazdaság minden húzóágazata növekedhet a 2030-ig tartó kormányzati ciklus végéig, azonban egyik sem kiemelkedő mértékben – hangzott el a GKI 2030 konferencián. A gazdaságkutató hosszabb távon 2,5 százalékos GDP-bővülésre számít, ami alacsonyabb a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára által elmondott célkitűzésnél. A beruházások hosszú évek után – nagyrészt az európai uniós forrásoknak köszönhetően – jövőre már érdemben hozzájárulhatnak a növekedéshez, a reálbéremelkedés üteme viszont csökkenhet.
Makro / Külgazdaság Ezt se teszi zsebre a brit gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:29
A brit közadósság összege a vártnál sokkal nagyobb növekedéssel háromezer milliárd font közvetlen közelébe emelkedett augusztusban, a kedden ismertetett legfrissebb közfinanszírozási adatok szerint. A hazai össztermékhez (GDP) mért államadósságráta ezzel együtt is csökkent ugyan, de változatlanul jóval meghaladja a 90 százalékot.
Makro / Külgazdaság Hozzányúltak Varga Mihályék egy tabuhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:30
2001, az inflációs célkövető rendszer bevezetése óta 3 százalék a Magyar Nemzeti Bank inflációs célja. Ez 2028-tól 2,5 százalékra csökken.
Makro / Külgazdaság Házkutatást tartottak az MNB-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Kedden házkutatást tartottak, de azt nem tudni, hogy az MNB-ben, vagy Matolcsy Györgyék környezetében.
Makro / Külgazdaság Varga Mihályék kicsit borúsabban látják a jövőt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:18
Már csak 1,8 százalékra várják az idei GDP növekedését, 0,2 százalékponttal alacsonyabbra, mint három hónapja. Az 1,8 százalékos inflációs előrejelzésükön viszont nem változtattak.
Makro / Külgazdaság Tömeges bankszámlazárolások Iránban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:31
Az iráni hatóságok 2191 bankszámlát zároltak, továbbá 39 járművet foglaltak le azzal a váddal, hogy ezek tulajdonosai „államellenes” tevékenységet folytatnak – közölte kedden a teheráni ügyészségre hivatkozva a Tasnim iráni hírügynökség.
Makro / Külgazdaság A forintot is magával ránthatja az energiaválság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:15
Lesz olaj és gáz, csak kérdés, mennyiért. És hogy akkor mi történik a forinttal.
Makro / Külgazdaság Varga Mihályék megvitatták, itt az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:00
A várakozásoknak megfelelően 5,50 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
Makro / Külgazdaság Új szint alá csökkent a Brent-olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 13:51
A Brent olajfajta hordónkénti ára 98 dollár alá csökkent kedden kora délután, ez szeptember 8. óta a legalacsonyabb szint.
Makro / Külgazdaság Ötpontos vállalást tett a gazdasági államtitkár, aki a Fidesz egyik ígéretét is átírta
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 22. 13:44
„Modellváltásra van szükség a magyar gazdaságban” – jelentette ki Porcher Áron, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) parlamenti államtitkára a GKI 2030 konferencián. Ennek központjában a kis- és középvállalkozások, a kutatásfejlesztési ráfordítások növelése és a tudásalapú gazdaság megteremtése állnak. Porcher Áron a Fidesz egyik korábbi kampányígéretét is átfazonírozta, valamint öt pontban tett konkrét vállalásokat a hazai makrogazdasági mutatókra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG