2p

Ez történt péntek virradóra a háborúban.

  • Nagyhatótávolságú, tengeri indítású precíziós fegyverekkel mértek csapást az ukrán tartalékokra az éjszaka folyamán az orosz fegyveres erők – közölte Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a csütörtöki hadijelentést ismertetve. A tábornok szerint a csapás elérte célját, minden kijelölt célpontot eltaláltak. Mint mondta, a támadás megakadályozta az ukrán tengerészgyalogos egységeknek a harctéri övezetbe vezénylését. Konasenkov beszámolt arról, hogy az orosz rohamegységek négy háztömböt foglaltak el Bahmut északnyugati és délnyugati részén, miközben a szárnyaikat északról és délről légideszant erők biztosították. Az orosz tüzérség és a harcászati légierő Sztupocski, Csasziv Jar és Kalinyina közelében mért csapást az ukrán egységekre.

Hónapok óta tart az ádáz küzdelem Bahmutért. Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk
Hónapok óta tart az ádáz küzdelem Bahmutért. Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk

  • Jevgenyij Prigozsin, a Bahmut ostromában meghatározó szerepet játszó Wagner katonai magánvállalat vezetője közölte: tudomására jutott, hogy az ukrán fél amerikai újságírókat hívott meg a városba, és a látogatás idejére felfüggesztette a tüzérség tevékenységét, „hogy nyugodtan lefilmezhessék a várost és hazautazhassanak”. Ugyanakkor arra figyelmeztette az ukrán felet, hogy az újságírók fedezésében ne próbáljon meg tartalékokat bevinni a településre. Prigozsin csütörtök délután elismerte, hogy a sajtóvizittel kapcsolatban tett nyilvános bejelentése csak „vicc” és „katonai humor” volt, válasz az ukrán propagandára. Elismerte, hogy az amerikaiakat meghívó ukrán parancsnokra, az 57. dandár Cerber (Kerberosz) hívónevű vezetőjére a Wagner régóta „vadászik”.
  • Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön azt mondta, hogy a fekete-tengeri gabonafolyosó-megállapodást csak annak maradéktalan végrehajtásával lehet megmenteni, és ez nem egy „büfé, amelyből bárki válogathat”. Moszkva szerint a megállapodás egyes részeit, amelyek lehetővé teszik számára saját mezőgazdasági termékei exportját, nem tartják tiszteletben.
  • Andrij Melnyik, Ukrajna volt berlini nagykövete azt mondta, Németország még mindig nem nyújtja a kellő mértékű támogatást. „A németek sokkal többet segítenek, mint korábban, és ezért mi, ukránok nagyon hálásak vagyunk, de a berlini kormány csak annyit nyújt, amennyit úgy érzi, kellene” – mondta a Die Zeitnek.

(MTI, The Guardian)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG