2p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A litván elnök szerint a Nyugatnak át kellene lépnie bizonyos "vörös vonalakat", és harci repülőgépeket kellene Ukrajna rendelkezésére bocsátani.

Gitanas Nauseda egy hétfő esti televíziós interjúban úgy fogalmazott, hogy a vadászgépek biztosítása "elengedhetetlen katonai segítség" Ukrajna számára Oroszországgal szemben.

"A háború mostani kritikus pillanatában, amikor már küszöbön áll a fordulat, fontos, hogy késlekedés nélkül cselekedjünk" - fogalmazott a litván elnök.

Kijev korábban több alkalommal kérte a nyugati országokat, hogy szállítsanak neki harci repülőgépeket. Olaf Scholz német kancellár és Joe Biden amerikai elnök mindeddig elutasította ezt a kérést, bár Franciaország az elvi lehetőségtől nem zárkózott el.

A lengyel légierő egyik F-16-osa. Fotó: Depositphotos
A lengyel légierő egyik F-16-osa. Fotó: Depositphotos

Nauseda rámutatott, hogy több, korábban meghúzott vörös vonalat már átléptek. A háború tavaly februári kirobbanása után Németország kezdetben határozottan állította, hogy kizárólag golyóálló mellényeket, sisakokat és más védelmi felszereléseket hajlandó küldeni Ukrajnának, fegyvereket semmiképp. Hasonlóan egykor tabunak számított annak lehetőségéről beszélni, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz - fejtette ki a litván elnök.

Németország az utóbbi hónapokban számos, Ukrajnát támogató fegyverszállítmányt jelentett be, legutóbb Olaf Scholz január végén közölte, hogy Berlin Leopard 2 harckocsikat küld Kijevnek. Az EU pedig júniusban tagjelölti státuszt adott Ukrajnának. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump bejelentette: mostantól ő zárja le a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:13
Trump nem tűri, hogy Irán pénzt keressen a Hormuzi-szorosban, ezért azokat a hajókat, amelyek fizetnek Iránnak az áthaladásért, az USA fogja feltartóztatni. Hogy végült tényleg megteszi-e, azt nála sosem lehet tudni.
Makro / Külgazdaság Nem fogytak el a szavazók, megint nagyot léptünk a történelmi rekord felé
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 15:53
Nem csak délelőttre hozták előre a szavazást a választópolgárok – úgy néz ki, tényleg óriási rekord lesz a részvétel.
Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG