2p

A rendre a Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája igyekszik ügyelni.

Beiktatják hivatalába szerdán a demokrata párti Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökét. A beiktatási ünnepséget 1937 óta mindig január 20-án tartják. A mostani ceremónia jelentősen különbözik a korábbiaktól, ugyanis a járványhelyzet és az esetleges tüntetések miatt az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek. A kiemelt óvintézkedéseket egyebek között az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump leköszönő, republikánus párti elnök hívei megostromolták a Capitolium épületét, és a zavargásokban öt ember meghalt.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint továbbra is fennáll a lehetősége annak, hogy erőszakos tüntetések lesznek Washingtonban és a többi szövetségi állam fővárosaiban. A biztonsági intézkedések nagyságát mutatja, hogy a Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája ügyel a rendre.

Bár a szervezők még nem határozták meg pontosan, hogy Joe Bident és Kamala Harris megválasztott demokrata párti alelnököt mikor iktatják be, az ünnepség várhatóan helyi idő szerint délelőtt fél 12-kor kezdődik a Capitolium nyugati oldalán.

Az alkotmány értelmében az elnököt és az alelnököt is a szövetségi legfelső bíróság főbírája esketi fel négy évre, azonban a mostani esemény ebben a tekintetben is eltér a hagyományostól. Kamala Harris ugyanis Sonia Sotomayort, a legfelső bíróság első latino származású bíróját kérte fel az esketésre. Joe Biden körülbelül 12 órakor tesz esküt, amelyet John Roberts főbíró vezet majd.

Miután letették hivatali esküjüket, Joe Biden elmondja majd beiktatási beszédét, amelyben a beiktatási stáb közleménye szerint az elnök kifejti elképzeléseit arról, "hogyan győzze le a járványt, hogyan építse vissza, egyesítse és gyógyítsa meg a nemzetet".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG