2p
Januárban az építőipar termelése mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap-tényezővel kiigazítva 15,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés 0,8 százalékkal volt magasabb a decemberinél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A KSH adatai szerint mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületek építése 4,1, az egyéb építményeké 34,4 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakinál.


A növekedés a korábbi hónapokhoz hasonlóan vasút-felújítási és útépítési munkáknak köszönhető. 

Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építése 9,9 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 5,4 százalékkal magasabb volt a 2013. decemberihez viszonyítva.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése (az épületépítési projekt szervezése és az épületek szerkezetépítése) januárban 26,4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Az egyéb építmények ágazat termelése 46,5 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 0,9 százalékkal csökkent 2013 januárjához képest.

Több a szerződés

A januárban kötött új szerződések volumene 5,4 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 2,0 százalékkal csökkent. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 9,7 százalékkal emelkedett.

Az építőipari vállalkozások január végi szerződésállományának volumene 66,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 13,0, az egyéb építményeké 85,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a KSH.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG