2p
Államtitkársággá, esetleg önálló minisztériummá is alakulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

A hatóság valamelyik minisztérium egyik egységeként működhet a jövőben - értesült a Napi Gazdaság. A lap pénteki számában felidézte: nyáron több kormánytag is arról beszélt, hogy szemléletváltozásra van szükség a NAV-nál, miután az utóbbi időben több a panasz a hivatal munkájára.

A szemléletváltást a cikk szerint könnyebben meg lehetne valósítani, ha az adóapparátus valamelyik minisztérium egyik egységeként működne, ami előnyös lenne a hatóság és a kormányzat közötti együttműködés szempontjából is. A költségvetés és az aktuális adótörvények elkészítésekor a szaktárca ugyanis nagyban támaszkodik az adóhivatal adataira, szakmai hátterére.

Önálló minisztérium se kizárt?

Az újság felidézte: korábban arról lehetett hallani, hogy az adóigazgatás valamilyen formában beolvad a kormányhivatalokba. A Figyelő című lap csütörtökön megjelent számában azt írta, felvetődött, hogy önálló adóügyi minisztériumot hoznának létre. Lázár János pedig csütörtöki sajtóértekezletén azt mondta, még semmi sem dőlt a NAV átalakításának ügyében, de nem tervezik a minisztériumi struktúra megváltoztatását - írta a Napi Gazdaság.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
Makro / Külgazdaság Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:21
Pont az ellentétét várták.
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat az amerikai kamatoknál?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:34
Egyre inkább fontolgatják a kamatemelés lehetőségét a Fed döntéshozói.
Makro / Külgazdaság Megreccsent a román gazdaság egyik fontos pillére
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 08:19
Csökken a termelés, de még így is hatodik helyen vannak az unióban.
Makro / Külgazdaság A világ szenved, Kína nevet – de miért nem hiányzik nekik az olaj?
Litván Dániel | 2026. április 9. 05:41
Évtizedek óta készülnek erre a helyzetre, és most több szempontból is learatják a babérokat. Miért nem fáj annyira a világ legnagyobb olajimportőrének az iráni válság?
Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG