2p

A lengyel légitársaság megtalálta a módját annak, hogy Oroszország megkerülésével, de nem  túl hosszú kerülőúton érje el Varsóból Tokiót. Olyan útra merészkedtek a lengyelek, ahol még nem jártak.

A lengyel nemzeti légitársaság, a LOT egyik Boeing 787-9 Dreamliner utasszállító repülőgépe az Északi-sark felett átrepülve tette meg az utat Tokióból Varsóba – írta a Notes From Poland hírportál. Ez volt az első eset, hogy a lengyelek bevállalták a nem veszélytelen utat.

LOT légitársaság
LOT légitársaság

A gép a tokiói Narita repülőtérről indult, átrepült a Bering-szoros, majd az Északi-sark felett és Norvégiához tartozó Svalbard szigetcsoportot érintve jutott el a varsói Chopin repülőtérre. A repülési idő 13 óra 34 perc volt, ami nagyjából másfél órával rövidebb Fekete-tengert, Kazahsztánt és Kínát érintő déli kerülőútnál. A legrövidebb út persze Oroszország felett vezetett az Ukrajna ellen indított orosz invázió előtt, ám a háború miatt az EU és az orosz kormány kölcsönösen kitiltotta egymás  légteréből a másik fél repülőgépeit.

A LOT fejlődésének következő lépcsőfoka, hogy a légitársaság gépei át tudnak repülni a sarkvidék felett – mondta Krzysztof Moczulski, a légitársaság szóvivője. Ez az útvonal lehetővé teszi, hogy később Honoluluba és Hawaiira is indítsanak járatokat. Az új útvonal használatához meg kellett szerezniük a lengyel légügyi hatóság engedélyét, azaz meg kellett változtatni a LOT repülési jogosítványait. Az első repülő útnak indulása előtt bevezették sarkkör feletti utakra vonatkozó európai repülésbiztonsági szabályokat a vállalatnál. Módosították az útvonaltervezési szoftvert és meleg felszerelést vittek a Dreamliner fedélzetére, hogy az utasok és személyzet túlélhessen egy vészhelyzetet. 

Az Északi-sark feletti repülést Oroszország megkerülésére először 2022 márciusában a Finnair vezette be a Helsinki-Tokió útvonalon.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG