2p
Még több amerikai főkonzulátusi dolgozó betegedett meg.

Újabb rejtélyes megbetegedések történtek különös hangok miatt a dél-kínai Kantonban lévő amerikai főkonzulátuson, többeket hazaszállítottak az Egyesült Államokba - közölte Heather Nauert amerikai külügyi szóvivő.

A szóvivőnő nem közölte, hogy hány amerikai állampolgár betegedett meg, de annyit elmondott: valamennyien a kantoni főkonzulátuson dolgoztak, jelenleg a Pennsylvania Egyetemen vizsgálják őket.

Furcsa hangok

A The New York Times című lap értesülései szerint legalább két amerikai lett rosszul, miután különös hangokat hallottak. Egyikük szerdán este a feleségével és két gyermekével együtt hagyta el Kínát.     A kantoni konzulátuson májusban történt az első megbetegedés.

Az amerikai külügyminisztériumban - más tárcák szakembereivel közösen - munkacsoportot hoztak létre a külföldön történt rejtélyes megbetegedések kivizsgálására, ugyanis egyelőre még nem sikerült megállapítani a tünetek okát.

Az amerikai külügyminisztérium akkor arról tájékoztatott, hogy a kantoni főkonzulátus egyik munkatársa látási és hallási zavaroktól, enyhe agykárosodástól szenved, miután különös hangokat észlelt.

A titokzatos kór szinte teljesen azonos tünetekkel jár, mint amelyekkel az Egyesült Államok havannai nagykövetségén tavaly megbetegedett diplomaták és családtagjaik küszködnek: fejfájás, szédülés, hallásvesztés, enyhébb agykárosodás, kognitív zavarok.

A Kubában megbetegedettek azt mondták, hogy a tünetek jelentkezése előtt többször is furcsa hanghatásokra lettek figyelmesek, s bár a betegség okát egyelőre nem sikerült megfejteni, az amerikai orvosok akusztikus támadásról beszélnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG