4p

Meglepően jó mutatók érkeztek, de aggodalomra is van ok az euróövezetben.

A piaci várakozásokat meghaladó mértékben javult és március óta a legmagasabb szintet érte el júliusban az euróövezeti magánszektor gazdasági aktivitása a Hamburg Commercial Bank AG (HCOB) és az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet közös kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) tanúsága szerint.

A HCOB euróövezeti kompozit BMI júliusban 50,9 pontra emelkedett az előző havi 50,6-ról, ami március óta a legerőteljesebb bővülést jelenti az euróövezet magánszektorának gazdasági tevékenységében. A végleges értéket az eredeti 51,0 pontos előzetes értékhez képest lefelé módosították ugyan, de így is kissé meghaladta a piac 50,8-as várakozásait.

A bővülés a kompozit index összetevői közül elsősorban a szolgáltatóipari szektor erőteljesebb teljesítményének volt köszönhető, amely 51,0 pontra emelkedett a júniusi 50,5 pontról. Az euróövezeti feldolgozóipari BMI pénteken publikált júliusi végleges értéke pedig az előzetessel megegyező 49,8 pontra, 36 hónapja a legmagasabb szintre emelkedett a júniusi 49,5 pontról.

A BMI 50 pont alatti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítménycsökkenésének mértékét, 50 pont feletti értéke pedig annak növekedése mértékét számszerűsíti. A júliusi feldolgozóipari BMI tehát már a növekedési küszöb közelébe emelkedett.

Az új megrendelések összességében kismértékben csökkentek az időszakban, csaknem véget vetve a 13 hónapos zsugorodásnak. Az új üzletek iránti kevésbé pesszimista várakozások arra késztették a vállalatokat, hogy öt hónap után először növeljék alkalmazottaik számát. Az árak tekintetében az inputköltség-infláció öt hónapos mélypontra süllyedt, termékeik árát így a vállalatok két havi csökkenés után szinten tartották.

„Ez jó nyár lehet a szolgáltatók számára. Olaszországban és Spanyolországban az üzleti tevékenység júliusban az előző hónaphoz képest jelentősen növekedett, míg Németország több nehéz hónap után visszatért a növekedési pályára. A legkiemelkedőbb teljesítményt Spanyolország nyújtotta, ahol a beszerzésimenedzser-index több mint három ponttal emelkedett, ami rendkívül erős harmadik negyedévet jelez”

- kommentálta a felmérés megállapításait Cyrus de la Rubia, a Hamburg Commercial Bank vezető közgazdásza.

Hozzátette: „ezzel szemben Franciaország az egyetlen a négy euróövezeti gazdaság közül, ahol a magánszolgáltatási szektor zsugorodik. Sőt, a visszaesés még mélyült. Az egyik legfontosabb tényező a kormány átfogó költségvetési megszorítási terve, amely súlyosan ronthatja a gazdasági növekedést. Egyre több spekuláció merül fel arról, hogy a kormány bizalmatlansági szavazással szembesülhet, ami tovább növeli a már amúgy is nagy bizonytalanságot. Míg Spanyolország gázt ad, Franciaország fékhatást fejt ki.”

„Az euróövezet szolgáltatási szektorában a foglalkoztatás 2021 februárja óta folyamatosan növekszik. Első ránézésre ez a szektor jó egészségi állapotát jelezheti, de a termelékenység – az S&P Global PMI külön adatai szerint – 2022 közepe óta csökken, ebben csak az év eleje körül volt egy rövid szünet. Tekintettel arra, hogy az euróövezet bruttó hozzáadott értékének több mint fele a szolgáltatásokból származik, ez aggasztó diagnózis”

- fejtette ki de la Rubia.

„Az infláció az euróövezet szolgáltatási szektorában enyhül, ami növeli annak valószínűségét, hogy az Európai Központi Bank a második félévben újabb kamatcsökkentést hajt végre. A költségek kilenc hónapja a leglassabban emelkednek, és a hosszú távú átlag alatt vannak. Ez összhangban áll az EKB Wage Tracker legfrissebb adataival, amelyek a szolgáltatók számára alapvető költségtényezőnek számító bérek növekedésének lassulását mutatják az elmúlt néhány hónapban” – mondta de la Rubia.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG