2p

Októberben nyolc hónapja a legkisebb külkereskedelmi többlete alakult ki Kínában, miután a belföldi kereslet élénkítésére hozott gazdaságpolitikai intézkedések hatására váratlanul fellendült az import - derül ki a pekingi nemzeti vámhivatal keddi jelentéséből.

Kína kereskedelmi többlete októberben a várt 82,00 milliárd dollár helyett 56,53 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 82,35 milliárd dollárról. Szeptemberben 77,71 milliárd dollár volt a kínai külkereskedelmi többlet. Február óta az októberi volt a legkisebb kereskedelmi többlet Kínában, mivel az export a vártnál nagyobb mértékben csökkent, ami a tartósan gyenge külföldi keresletet tükrözi, miközben az import a várakozásoknál jobban nőtt. Az export 6,4 százalékkal csökkent októberben az egy évvel korábbihoz képest, nagyobb mértékben a várt 3,3 százaléknál. A szeptemberi export 6,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Októberben a kínai export már a hatodik egymást követő hónapban maradt el az egy évvel korábbitól. Legnagyobb mértékben, 19 százalékkal a ritkaföldfémek exportja növekedett.

A főbb kereskedelmi partnerek közül az Egyesült Államokba irányuló kivitel 8,2 százalékkal csökkent, Japánba pedig 13,0 százalékkal, Dél-Koreába 17,0 százalékkal, Tajvanra 4,4 százalékkal, az ASEAN-országokba 15,1 százalékkal és az EU-ba 12,6 százalékkal. Ausztráliába viszont 5,9 százalékkal nőtt a kínai export.

A kormány intézkedései megtették hatásukat. Fotó: Depositphotos
A kormány intézkedései megtették hatásukat. Fotó: Depositphotos

Az októberi import a várt 4,8 százalékos csökkenés helyett 3 százalékkal nőtt, ezzel február óta először emelkedett a belső kereslet fellendítésére tett intézkedéseknek köszönhetően. Szeptemberben 6,2 százalékkal maradt el az import az egy évvel korábbitól. A nyersolaj behozatala 13,51 százalékkal nőtt, az olajtermékeké 63,24 százalékkal, a földgáz importja pedig 15,51 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az EU-ból 5,8 százalékkal, Ausztráliából 12,0 százalékkal és az ASEAN-országokból 10,2 százalékkal importált többet Kína. Az Egyesült Államokból viszont 3,7 százalékkal kevesebb árucikket hozott be, Japánból 8,3 százalékkal, Dél-Koreából 8,9 százalékkal és Tajvanból 2,8 százalékkal kevesebbet. A januártól októberig tartó időszakban Kína 684,04 milliárd dolláros külkereskedelmi többlete 2,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG