6p

Hogy célzottabbá váljon a családi otthonteremtési kedvezmény rendszere, hozzá kell nyúlni a jogszabályokhoz. A szakmai lapoknak is csak elképzeléseik vannak arról, ez milyen változásokkal fog járni.

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet napilapnak adott karácsonyi interjút, ebben pedig arról is beszélt, hogy jövőre célzottabbá szeretnék tenni a családtámogatási rendszert, ennek alapján pedig hozzányúlhatnak a csok (családi otthonteremtési kedvezmény) támogatáshoz is. A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, miként módosulhat a támogatás a jelenleg elérhető információk alapján.

Emlékeztetnek, Orbán Viktor miniszterelnök szerint az otthonteremtési támogatásokat illetően lesznek változások, ami azonban már most biztos, ez a falusi csokot nem fogja érinteni. A falusi csok a családi otthonteremtési kedvezmény egy speciális típusa, ami tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást.

Fontos, hogy a falusi csok összegének fele fordítható csak az adott ingatlan megvásárlására, míg a fennmaradó részt korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell költeni. A „normál” csokhoz képest különbség, hogy akár lakhatatlan állapotú ingatlanra is igényelhető, ám az feltétel, hogy a korszerűsítést és/vagy bővítést követően a ház vagy lakás komfortos és lakható legyen.

A szakportál rámutat, a falusi csok nagy előnye, hogy az „elnyerhető” összeg éppen annyi, mintha a család újépítésű ingatlant vásárolna „normál” csok felhasználásával, ám mivel itt a pénz vidéki, kistelepüléseken lévő használt ingatlanra költhető csak el, az lényegesen többet ér.

A támogatás összege vásárlás és egyidejűleg bővítés/korszerűsítés esetén 1 gyerekre 600 ezer forint, 2 gyerekre 2,6 millió forint, míg 3 vagy több gyerekre 10 millió igényelhető. Amennyiben a család egy meglévő lakást bővít vagy korszerűsít, akkor 1 gyerekre 300 ezer forint, 2 gyerekre 1,3 millió forint, míg 3 vagy több gyerekre 5 millió forint járhat. 

Mi lesz a csoktámogatással?

A csok támogatás feltételei Orbán Viktor szavai szerint 2023 első felében nem változnak, ezt követően azonban belenyúlhat a kormány. A meglévő és vállalt gyerekre/gyerekekre igényelhető vissza nem térítendő támogatásra rá is fér a ráncfelvarrás, ugyanis a támogatási összeg ma már mind kisebb segítséget jelent a saját ingatlan megvásárlásához, megépítéséhez – írja a Bankmonitor.

Használt lakás megvásárlása esetén 1 gyerekre 600 ezer forint, 2 gyerekre 1 430 000 forint, 3 gyerekre 2,2 millió forint, míg 4 vagy több gyerekre 2 750 000 forint igényelhető, miközben egy átlagos pesti panellakás 2022 novemberben már 36 millió forintba került a Duna House adatai szerint, míg a téglalakások esetében 50 millió forint volt ugyanez. Vidéken kicsivel jobb a helyzet, de a csok itt is kevés önmagában, ha nincs a családnak jelentős megtakarítása, hiszen Kelet-Magyarországon 19 millió forintba, míg Nyugat-Magyarországon 25,7 millió forintba kerül egy átlagos házgyári lakás, míg a téglaépítésűek 26,5 millió, illetve 29,7 millió forintot kóstálnak.

Bár az új építésű lakások vásárlói és az építkezők nagyobb összegű csok támogatásra jogosultak (600 ezer forint, 2,6 millió forint, 10 millió forint), ez is kevés lehet, hiszen az ilyen ingatlan négyzetméterára már vidéken is eléri az 1 millió forintot, miközben Budapesten jóval meghaladja ezt is – húzza alá a szakportál.

A családoknak ezért, ha nem rendelkeznek nagyobb összegű (akár több tíz millió forintos) saját megtakarítással, támogatott csokhitelt kell felvenniük, ám önmagában sokszor ez is kevés, így piaci hitelre lehet szükségük, ezek kamata azonban már 8 százalék felett van.

Akár kombinálhatják is csokot és a Babavárót. Fotó: Depositphotos
Akár kombinálhatják is csokot és a Babavárót. Fotó: Depositphotos

Hogyan módosulhat a csoktámogatás?

Bár konkrétumokat egyelőre nem tudni, érdekes kérdés, hogy milyen irányban változhat a csok támogatás a jövőben, ha a Kormány célzottabbá szeretné tenni azt. A Bankmonitor szakértői szerint az alábbi lehetőségeknek, illetve ezek valamilyen kombinációjának legnagyobb az esélye.

1. Megemelhetik általánosan a csok támogatási összegeit, ám ettől nem lesz célzottabb a támogatás, de legalább megkönnyíthetik a családok helyzetét, hiszen kevesebb saját forrásra lesz szükségük a vásárláshoz.

2. Erőteljesebben támogathatják a gyerekvállalást tervezőket, így számukra megemelhetik a támogatási összegeket, hogy könnyebb legyen a lakásvásárlás, építés.  Ez összhangban lehet a már bejelentett szja-kedvezménnyel, ami a gyereket vállaló nők számára 30 éves korig szja-mentességet biztosít.

3. A kormány láthatóan fontos célnak tekinti a magyar lakásállomány megújítását, hogy minél több korszerű, alacsony fűtési igényű ingatlan épüljön. Ezért előfordulhat, hogy ismét elindítják a korábban óriási sikerrel futó, 2,5 százalékos fix kamattal elérhető zöld lakáshitel programot, ám azzal a korlátozással, hogy az a gyereket vállalók számára lesz csak elérhető. Lehetséges az is, hogy a kedvezményes, maximum 3 százalékos fix kamatú csokhitel lesz az új „zöldhitel”, amihez persze a felvehető kölcsön maximális összegét (3 gyereknél 15 millió forint) meg kell emelni.

4. A Babaváró hitel a jelenlegi feltételekkel 2022. december 31-ig igényelhető, és bár várhatóan jövőre is megmarad, a konstrukció feltételei szinte biztosan módosulni fognak. Előfordulhat például, hogy a jelenleg szabad célú Babaváró lakáscéllal lesz csak felvehető (a többség egyébként is erre használta korábban), de akár az is elképzelhető, hogy a csok igényléshez köthetik a felvételét, mint ahogy sok egyéb támogatás is a csok igényléshez kapcsolódik más most is. (Például az illetékmentesség, az 5 százalékos lakásáfa visszaigénylése új építésű lakás vásárlásakor, vagy az, hogy az új lakást építők a költségeket terhelő 27 százalékos áfát legfeljebb 5 millió forintig visszaigényelhetik.) Az igaz, hogy ezek nem mindegyikéről tudható, hogy 2023-tól elérhető lesz-e, ez is még a jövő zenéje.

Természetesen a fenti lehetőségek kombinálása is előfordulhat, de az bizonyos, hogy a gyerekvállalás támogatása 2023-ban is prioritása lesz a kormánynak – zárul a Bankmonitor cikke.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mennyire gyenge a tavalyi GDP-adatunk Európában?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 15:03
Erről is beszélt főszerkesztőnk, Csabai Károly a Trend FM hétfői adásában. Meg a február 1-jétől duplájára emelt havi ingyenes készpénzfelvételi limit kapcsán a bankkártya-használati szokásokról.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter elárulta, perre megy a kormány Brüsszellel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 13:44
Megtámadták az orosz energiarendeletet. 
Makro / Külgazdaság Van, ahol még mindig veszik a svájci órákat, mint a cukrot
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:31
A svájci órák exportja egy év alatt 3,3 százalékkal, 2,1 milliárd svájci frankra nőtt decemberben, tavaly összességében 1,7 százalékkal, 25,6 milliárd frankra esett – áll a svájci óraipari szövetség ((FHS) honlapján.
Makro / Külgazdaság Pesszimisták a beszerzési menedzserek
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:00
A GDP-t előrejelző mutató nagyon rosszul áll a friss felmérés szerint. 
Makro / Külgazdaság Nagyon bejött a Lidl, a Penny és az Aldi árcsökkentési terve
Kollár Dóra | 2026. február 2. 05:44
Az év első hónapja ezt hozta a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság A világ egyik legnagyobb aranykészletén ül egy kriptós cég
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:58
Heti 1-2 tonnát vásárolnak belőle továbbra is.
Makro / Külgazdaság Nem növeli termelését az OPEC, maradhat a magas olajár?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:07
Nem változtatnak a terveken az iráni feszültség árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság Néhány óra múlva indul a százmilliárdos támogatási program, érdemes a rajtvonalra állni
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 11:53
Indul az energiatárolós program, hétfőn délelőtt már lehet jelentkezni. A cégek is készülhetnek.
Makro / Külgazdaság Megjelent Orbán Viktor vagyonnyilatkozata is: 7,2 milliós havi fizetés, csökkenő megtakarítás
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:58
Az is kiderült, hogy a miniszterelnök nincsenek a személyes tulajdonában vagyontárgyak.
Makro / Külgazdaság Mibe fektette a pénzét Magyar Péter?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 09:24
62 milliót tart értékpapírban a Tisza elnöke, de milyen befektetéseket választott?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG