3p

10 százalékkal emeli a vámokat az Egyesült Államok elnöke.

Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy 10 százalékkal megemeli az Egyesült Államok vámjait a Kanadából importált árukra. Az ügy kiváltó oka, hogy Ontario tartományban bemutatottak egy vámellenes reklámot, amelyben Ronald Reagan korábbi republikánus amerikai elnök szerepelt.

Trump „csalásnak” nevezte a reklámot, és támadást intézett a kanadai tisztviselők ellen, amiért nem távolították el azt a baseball-világbajnokság (World Series) előtt – számol be róla a BBC.

Mark Carney miniszterelnök válaszul azt mondta, hogy Kanada kész „tovább építeni az eddig elért előrehaladást” a kereskedelmi tárgyalásokon, ugyanakkor hozzátette, hogy más országokkal is fejleszti kereskedelmi kapcsolatait.

Donald Trumpnak nagyon nem tetszik a vámok káros hatásairól szóló reklám
Donald Trumpnak nagyon nem tetszik a vámok káros hatásairól szóló reklám
Fotó: Depositphotos

Kanada az egyetlen G7-ország, amely nem jutott megállapodásra az Egyesült Államokkal, mióta Trump megkezdte a magas vámok kivetését a főbb kereskedelmi partnerek termékeire. Az Egyesült Államok korábban már 35 százalékos vámot léptetett életbe minden kanadai árura – bár a legtöbb termék mentesül ez alól egy korábban megkötött szabadkereskedelmi megállapodás alapján. Ezen felül az amerikai elnök ágazatspecifikus vámokat is bevezetett, például 50 százalékot a fémekre és 25 százalékot az autókra.

Trump az ASEAN-csúcstalálkozó malajziai helyszínére tartva jelentette ki, hogy „10 százalékkal növelem a Kanadára vonatkozó vámokat azon felül, amit most fizetnek”. A vámokat nem az exportőrök, hanem a külföldi termékeket importáló cégek fizetik.

A kanadai export háromnegyede az Egyesült Államokba irányul, és Ontario ad otthont Kanada autóiparának túlnyomó részének. Mark Carney a vámokra reagálva kijelentette, hogy készen áll folytatni a megbeszéléseket országa egyik legfontosabb kereskedelmi partnerével.

Kanada számára az Egyesült Államok a legfőbb kereskedelmi partner, de most diverzifikálni próbálnak - jelentette be a miniszterelnök
Kanada számára az Egyesült Államok a legfőbb kereskedelmi partner, de most diverzifikálni próbálnak - jelentette be a miniszterelnök
Fotó: X/Mark Carney

Kanada ugyanakkor nem csak az Egyesült Államokra koncentrál, és Carney kormánya a következő hetekben egy „ambiciózus költségvetést” fog bemutatni, amely nemzedéki szintű beruházásokat tartalmaz. Emellett keresik a kereskedelmi kapcsolatok diverzifikálásának lehetőségét.

Visszatérve az ügyet kirobbantó reklámhoz. Doug Ford, Ontario tartományi miniszterelnöke pénteken kijelentette, hogy szünetelteti a vámellenes reklámkampányt „annak érdekében, hogy a kereskedelmi tárgyalások folytatódhassanak”, miután az Egyesült Államok megszakította a megbeszéléseket Kanadával. A hirdetés azonban a mögöttünk hagyott hétvégén is látható volt, a Toronto Blue Jays és a Los Angeles Dodgers közötti World Series meccsek alatt. 

Trump erre válaszul kijelentette, hogy a reklámot „azonnal” el kellett volna távolítani.

A Ontario tartományi kormány által finanszírozott reklám Ronald Reagan egyik idézetét tartalmazza, amely szerint „a vámok minden amerikai számára károsak”. Ez a részlet egy 1987-es rádióbeszédből származik, amelyben a korábbi republikánus elnök a szabadkereskedelemről beszélt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG