3p

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent a kormány több rezsivédelmet érintő rendelete, határozata. Májustól lesz akinek jóval olcsóbb lesz az áram és a gáz.

A kabinet döntése szerint május elsejétől módosul a gáz és az áram ára. Egy tavaly júniusi rendelet ugyanis kiegészül azzal, hogy a bizonyos szolgáltatási jogviszony esetén a felhasználó a fizetendő villamos energia egységára 2023. május 1-jétől a szolgáltatási jogviszony létrejöttének időpontjában alkalmazott áramdíjhoz képest 59 százalékkal csökken. A gáz ára pedig 52 százalékkal lesz kevesebb - szúrta ki a 24.hu.

Az eredeti rendelet alapján a döntés az úgynevezett végső menedékeseket, illetve a tavaly november végéig egyetemes szolgáltatásra nem jogosultként beazonosított felhasználókat érintheti. Körülbelül 14 ezer felhasználó tartozik ide, jellemzően kisvállalkozások, önkormányzatok,  egyházak, alapítványok.

Végre csökkenésról szólnak a hírek. Fotó: Depositphotos
Végre csökkenésról szólnak a hírek. Fotó: Depositphotos

A kormány módosította a veszélyhelyzet idején a villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás változatlan feltételek szerinti nyújtását biztosító rezsivédelmi szolgáltatásról szóló augusztusi rendeletét is. Mostantól külön rendelet rögzíti azt is, hogy a kormány a földgázellátás biztonságának fokozására rezsivédelmi készletezési szolgáltatást nyújt a földgázfelhasználóknak.

Megjelent a kormány két határozata is.

A kabinet elrendelte költségvetési törvény kiegészítését, a rezsivédelmi ellátási szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadásokra Varga Mihály pénzügyminiszternek azonnal százmilliárd forintot kell átcsoportosítania a lakossági rezsivédelem terhére. Lantos Csaba energiaügyi miniszternek kell gondoskodni az összeg kifizetéséről a hálózati engedélyeseknek, a következő ütemezés szerint:

a) 2023. április 20-ig 37 044 560 000 forint;
b) 2023. május 20-ig további 7 254 530 000 forint;
c) 2023. június 20-ig további 6 870 610 000 forint;
d) 2023. július 20-ig további 7 422 940 000 forint;
e) 2023. augusztus 20-ig további 6 422 940 000 forint;
f) 2023. szeptember 20-ig további 6 552 330 000 forint;
g) 2023. október 20-ig további 8 254 530 000 forint;
h) 2023. november 20-ig további 9 193 140 000 forint;
i) 2023. december 20-ig további 10 984 420 000 forint.

A másik határozat a készletezési szolgáltatás ellentételezéséhez szükséges intézkedésekről szól. A Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség költségeinek ellentételezéséhez 31 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelték el a Rezsivédelmi Alap terhére. Erről szintén azonnal  kell gondoskodnia a pénzügyminiszternek, Varga Mihálynak jövőre erre a célra 6 milliárd forintot kell biztosítania, így a kormány összességében 37 milliárdos kötelezettségvállalást hagyott jóvá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG