Van értelme kordont bontani a Karmelitánál?
Júniustól eltörli az Orbán-kormány a tanárok közfoglalkoztatotti státuszát, a Pedagógusok Demokratikus Szervezete szerint ez minden eddiginél sötétebb jövőt villant fel a pedagógusok számára. Akár 200 ezer forint is hiányozhat a családok kasszájából, de az ellenzék inkább kordont bont a Karmelitánál, jól teszi? Gátat szabna a Fidesz a külföldről érkező kampánypénzeknek, de mi ezzel a baj? Az ATV A nap híre című műsorának március 29-i adásában ezekről a témákról beszélgettek, ahol kollégánk, Vég Márton mellett Lukácsi Katalin történész és Tóth Tamás, a Második Reformkor Alapítvány szakmai igazgatója volt a vendég.
A Tisza képviselői benyújtották a közmédia teljes átalakítására vonatkozó törvényjavaslatukat.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac





