4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A vártnál nagyobbat estek az árak decemberben: közel 1 százalékkal alacsonyabb volt az árszínvonal, mint egy évvel korábban. Egy hónap alatt 0,7 százalékos a csökkenés, az egész éves infláció így -0,2 százalékos lett. Olcsóbb az energia, a tankolás, a ruha és az étel, drágább a pia és a cigi.

Decemberben a fogyasztói árak átlagosan 0,9%-kal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt a háztartási energia, az egyéb cikkek, üzemanyagok, az élelmiszerek, a ruházkodási cikkek, valamint a tartós fogyasztási cikkek ára csökkent, a szolgáltatások és a szeszes italok, dohányáruk drágultak. Összességében, 2014-ben a fogyasztói árak átlagosan 0,2%- kal csökkentek az előző évhez viszonyítva - ez a szám szerepel egyébként a jegybank decemberi inflációs előrejelzésében is.

Vaskos meglepetés

Az egybehangzó londoni elemzői előrejelzések is arról szóltak: mélyülhetett a magyarországi defláció decemberben, továbbra is elsősorban a nyersolajárak zuhanásának átszűrődő kiskereskedelmi hatásai és a maginfláció lassulása miatt. Az előrejelzések az éves összevetésű fogyasztói árindex 0,4-0,7 százalékos visszaesését várták a múlt hónapra - ennél tehát nagyobbat estek az árak.

Szakértők szerint az idén a belső kereslet élénkülésével párhuzamosan enyhén nőhetnek a fogyasztói árak.

A maginfláció 2 százalék fölött

Az inflációt az év utolsó hónapjában alakító főbb tényezők közül az egyre erőteljesebb üzemanyagár-csökkenés hatását emeli ki a Nemzetgazdasági Minisztérium gyorskommentárja. A rezsicsökkentések, valamint az élelmiszer- és energiaárakat kiszűrő maginfláció magasabb volt (0,8 százalék decemberben, 2,2 százalék egész évben).

 

 

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

1 hónap alatt – 2014. novemberhez viszonyítva – a fogyasztói árak átlagosan 0,7%-kal csökkentek. Az élelmiszerekért átlagosan 0,7%-kal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül csökkent a cukor (4,9%), az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs (3,1%) és a sajt (1,1%) ára. Nőtt a tojás (2,9%), valamint az étolaj (1,8%) ára.

A ruházkodási cikkek átlagosan 0,4%-kal drágultak egy hónap alatt. A szolgáltatások ára nem változott.

Az átlagnál nagyobb mértékben, 2,4%-kal csökkent az egyéb cikkek (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) ára, ezen belül a járműüzemanyagokért 5,9%-kal kellett kevesebbet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk ára 0,3%-kal csökkent. A tartós fogyasztási cikkekért és a háztartási energiáért 0,1%-kal kellett kevesebbet fizetni.

12 hónap alatt, 2013. decemberhez viszonyítva, az élelmiszerek ára 0,6%-kal csökkent. Ezen belül csökkent a cukor (19,6%), az étolaj (5,2%), az idényáras élelmiszerek (4,5%), valamint a liszt (3,9%) ára. Drágult többek között a tojás (3,9%), a csokoládé, kakaó (1,7%) és a tej (1,2%).

A szolgáltatások átlagosan 1,5, a szeszes italok, dohányáruk 1,2%-kal drágultak. A szolgáltatásokon belül a kulturális, oktatási és szabadidős szolgáltatások ára 2,3%-kal nőtt, a helyi tömegközlekedésé 6,8%-kal csökkent. Az egyéb cikkekért 4,1%-kal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 10,4%-kal csökkent.

A ruházkodási cikkek ára átlagosan 0,2, a tartós fogyasztási cikkeké 0,1%-kal mérséklődött. A háztartási energia ára csökkent a legnagyobb mértékben (5,4%). Ezen belül a vezetékes gázért 6,5, az elektromos energiáért 5,7, a távfűtésért 5,3%-kal kellett kevesebbet fizetni 2013. decemberhez viszonyítva.

Januárban drágább a nagybevásárlás

Januárban kilenc hónap után egyébként újra éves áremelkedést mértünk a Privátbankár Árkosár-felmérésében: a szinte egész éven át tartó árcsökkenésnek egyelőre vége szakadt. Kérdés, hogy a kiskereskedelmi szektor új terhei vagy a bázishatás felel nagyobb részt az irányváltásért - éves szinten csak egy áruház húzta fel az átlagot, havi szinten viszont mindenki emelte az árakat. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meddig tarthatnak az árstopok?
Herman Bernadett | 2026. március 16. 19:23
Az infláció már alacsony, az árstopok kivezetése mégsincs napirenden, hiába panaszkodnak az érintett kereskedők, hogy fenntarthatatlan a helyzet – erről is beszélt a Trend FM hétfői adásában Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa. 
Makro / Külgazdaság Levelet írt a magyar miniszter – új fronton ütközhet az EU-val a kormány
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 19:01
Az agráriumot érinti a magyar kérés.
Makro / Külgazdaság Még egy országot kiüthet az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:27
Az üzemanyagválságra készülnek.
Makro / Külgazdaság Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:42
Új vezetéket húznak fel a két ország közt.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a jövő a Hormuzi-szorosban?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:50
Egy hajót átengedtek.
Makro / Külgazdaság Semjén Zsolt alapítványát alaposan leminősítette az ÁSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:06
A számvevőszék elemzői hiába keresték a gazdálkodási adatokat a miniszterelnök-helyettes által elnökölt alapítványnál.
Makro / Külgazdaság Mit mond Jaksity György Trumpról, a világgazdaságról, a dollárról és a forintról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:29
A Klasszis Klub Live következő, március 24-én 15 óra 30 perckor kezdődő egyórás élő adásának vendége ezúttal a Concorde Értékpapír Zrt. közgazdász végzettségű alapítója, elnöke, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke lesz. Szokás szerint azonban nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Romlik a helyzet: Japán is elszánta magát, bevetik a stratégiai eszközt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 10:32
Az Irán ellen indított háború újabb baljós következménye.
Makro / Külgazdaság Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:54
Évek óta alig változik a kiemelt statisztikai ráta.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: dollármilliárdokkal tömi Putyin zsebét az újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:02
Szerinte még mindig csak színlel az oroszok első embere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG