2p
Újabb öt megyében indul el a munkaerőpiaci reformprogram, ezzel már az ország döntő részén, 15 megyében működhetnek hatékonyabban a munkaügyi hivatalok - jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter elmondta: a program a tavalyi indítása óta csaknem 40 ezer ember munkához jutását segítette, ami több mint a duplája a bevezetését megelőzően mérteknek. A tárcavezető hangsúlyozta, a szeptember végi kiterjesztéssel újabb öt megyében - Fejérben, Tolnában, Bács-Kiskunban, Komárom-Esztergomban és Pest megyében - kezdődik meg a munkaerő-közvetítést javító program.

A vállalati kapcsolattartás erősítésével, a munkaerőpiaci szempontból hátrányosabb helyzetű csoportok elhelyezkedésének támogatásával tovább csökkenthető a munkanélküliség - jelentette ki Varga Mihály. Ezt mutatja, hogy a programban érintett megyékben a tartósan álláskeresők száma mellett a munkanélküliségben eltöltött idő is csökkent - tette hozzá.

A munkanélküliség további csökkentése érdekében az elkövetkezendő időszakban a program képzési oldalát is be kívánjuk vezetni és a helyi munkaerőigényekhez igazítani. Ezzel célzottan támogatjuk a vállalkozásokat, hogy megfelelően képzett munkaerőt biztosítsunk számukra a rendelkezésre álló közfoglalkoztatottak és álláskeresők köréből - fogalmazott Varga Mihály.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészhelyzet a Hormuzi-szorosban: találat ért egy hajót
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 13:54
A híradások ellentmondóak, de az biztosnak látszik, hogy találat ért egy kereskedelmi olajtankert a Hormuzi-szorosban. 
Makro / Külgazdaság Újabb csapást szenvedett el a tengeren Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:07
Belgium lefoglalt egy olajszállító tartályhajót, az orosz „árnyékflotta” egy feltételezett tagját.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG