1p
A kormány szeretné, hogy legyen megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval - jelentette ki Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a HírTV-ben.

A miniszter ezt arra reagálva mondta, hogy korábban, egy reggeli interjúban úgy fogalmazott: "nyilván nem dől össze a világ", ha nem születik megállapodás a nemzetközi szervezetekkel. Piaci elemzők szerint a forint hétfői gyengülésében közrejátszhatott ez a kijelentés is, amely miatt a kereskedők elkezdhették kiárazni a hitelmegállapodást a magyar eszközökből. Varga Mihály elmondása szerint egy szerencsétlen kérdésre válaszolva fogalmazott így.

A miniszter elmondta, hogy a tárgyalásokban a szokásos menetet követi, azaz igyekszik naponta-kétnaponta egyeztetni az IMF magyarországi, illetve külföldi képviselőivel. A nemzetközi szervezetek most a kormány által októberben bejelentett költségvetési egyenlegjavító csomagokat értékelik, és várhatóan november 7. után - amikor az Európai Bizottság közzéteszi friss makrogazdasági értékelését - mondják meg, hogy melyik pontok, azok, amelyekről tárgyalni kell, és melyek módosítására lesz szükség - tette hozzá.

Varga Mihály szerint egy megállapodás nagyon sokat tudna segíteni az országnak. "Persze nem minden áron" - fogalmazott a tárca nélküli miniszter. Mint mondta, azért is húzódnak el ennyire a tárgyalások, mert nem kétségbeesett, kapkodó lépésekkel kell megállapodni, nem kell gyorsan pénzhez jutni. Azt mondta: Magyarország tudja magát finanszírozni a piacról, de nem lehet megállapítani, hogy jövő tavasszal vagy nyáron ugyanez lesz-e a helyzet. Ha kiszáradnak az európai piacok, akkor ebből a szempontból jó lehet egy megállapodás - tette hozzá.

A magyar tárgyalódelegáció vezetője szerint bár olcsóbb lenne az IMF-től kapott forrásokkal finanszírozni az adósságot, ez nem lehet célja a kormánynak. Minden ország számára az adhat stabilitást ugyanis, ha a piacok pozitívan ítélik meg a helyzetét. A kormány is azt szeretné, hogy Magyarország stabil gazdaság legyen, ahova a befektetők nyugodtan hozhatják pénzüket, mert olyan gazdasági és növekedési kilátások vannak, hogy érdemes itt fialtatni pénzüket - mondta.

A forint nem reagált a miniszter szavaira, az euróval szembeni jegyzés 285 forint fölött áll ma reggel is.

Forrás: Dealbook Privátbankár

 

A hazai devizát tegnap az amerikai hurrikánnal kapcsolatos általános bizonytalanságon kívül Varga Mihály szavai lökték október eleji mélypontra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG