2p

Kósa Lajos kemény kérdéseket megfogalmazó levelére válaszolva üzente ezt a közösségi oldalán.

A magyar gazdaság újraindítása sikeres: Magyarország Európában az elsők között haladta meg a járvány előtti gazdasági teljesítményét, tavaly 6,4 százalékkal erősödhetett a bruttó hazai termék, és idén is jóval 5 százalék feletti bővülés várható - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött posztjában, amelyben Kósa Lajos és Fiák István levelére válaszolt a 25 év alattiak szja-mentességéről.

Varga Mihály hozzátette, ez lehetőséget ad arra, hogy megerősítsék azokat, akiket a válság leginkább sújtott: az időseket, a gyermeket nevelő családokat, a vállalkozásokat és a fiatalokat. Ezt szolgálja a 13. havi nyugdíj teljes visszaépítése, a családi adóvisszatérítés, a munkát terhelő adók újabb, 750 milliárd forintos csökkentése és a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentessége is. A miniszter hangsúlyozta, a fiatalok életkezdésének és családalapításának támogatását a kormány 2010 óta kiemelten kezeli.

A munkába állás, a saját otthonhoz jutás és a gyermekvállalás mind-mind nehéz feladat, ezért ezekhez a kormány jelentős segítséget ad a fiataloknak. Ezért vezették be például az otthonteremtési támogatásokat, a babaváró hitelt, az első házasok adókedvezményét és a családi adózást. Szerinte ebbe a sorba illeszkedik, hogy idén januártól mentesítik a 25 év alatti fiatalokat a személyi jövedelemadó megfizetése alól az átlagbér szintjéig.


    
Közölte, hogy az intézkedéssel 140 milliárd forint marad félmillió fiatal munkavállalónál: egy átlagbért kereső fiatal nettó jövedelme több mint 780 ezer forinttal emelkedhet évente. Az adómentesség szabályai a gyakorlatban is egyszerűek és világosak: a 25 év alatti munkavállalónak - általános esetben - először a januárra elszámolt, de februárban kifizetett bére lehet magasabb. Az adókedvezmény már januári kifizetésnél is érvényesíthető, ha a 25 év alatti fiatal megbízási szerződéssel dolgozik, vagy ha a decemberi munkabért 2022. január 10-e után fizeti ki a munkáltató.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
Makro / Külgazdaság Megnyílik a 400 millió dolláros amerikai támogatás Ukrajna előtt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:05
Az Egyesült Államok engedélyezte, hogy Kijev felhasználja a korábban jóváhagyott több százmillió dolláros támogatást. A kifizetések üteme attól függ, milyen beszerzésekről dönt az ukrán fél.
Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG