2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A nemzetgazdasági miniszter szerint fontos a munkahelyteremtés folytatása. Ma például átadott egy telephelyet, és vele együtt hét munkahelyet.

Varga Mihály szombaton - amikor Tiszavasváriban átadta a helyi Quick 2000 Kft. korszerűsített telephelyét - hangsúlyozta, hogy olyan gazdaság kialakítása a cél, amelyben megvan a potenciál az előrelépésre. Hozzátette: a foglalkoztatás javítása érdekében 2010-ben megkezdték az átalakításokat, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen 3,7 millióról 4,2 millióra nőtt a dolgozók száma.

A politikus kifejtette, hogy a következő években a gazdaságnak erőssé, versenyképessé kell válnia ahhoz, hogy minél több embert foglalkoztathasson, növekedjen a termelés és az árueladásból származó bevétel. Hozzáfűzte, hogy ez teremti meg a forrásokat a közösségi szolgáltatások, így például az egészségügy, az oktatás színvonalának emeléséhez is.

Üzemavatás

A tiszavasvári Quick 2000 Kft. beruházását jó példának nevezte arra, hogy a vállalkozások keressék a fejlesztés lehetőségeit, s olyan beruházásokat indítsanak, amelyekhez érdemes központi támogatást, segítséget adni.

Nagy Bálint, a kft. ügyvezetője, társtulajdonosa az MTI-nek elmondta: a társaság most átadott telephelyét 134 millió forint költségből újították fel, alakították át. A beruházáshoz 70 százalék arányú, 93 millió forint összegű támogatást kaptak.

Kialakítottak egy korszerű laboratóriumot is, ahol az általuk tervezett és gyártott gyógyszerkészítő üzemi berendezéseket tesztelik.

Hét munkahely

A beruházással hét új munkahely teremtődött, a létszám 48-ra nőtt a családi vállalkozásként 1999-ben alakult cégnél, amely 16 éve szereplője a gyógyszeripari piacnak.

Az elmúlt évben 650 millió forint árbevételt értek el, s ezt - mint az ügyvezető közölte - szeretnék elérni az idén is, bár az év gyengébben indult a megrendelések szempontjából.

A gyógyszergyártó gépeket a hazai üzemeknek, illetve külföldre értékesítik. Korábban szállítottak már berendezést az Amerikai Egyesült Államokba, Svájcba, Németországba, Kínába és Tajvanra is, most pedig egy szlovén megrendelőnek készítenek 25 millió forint értékű gépsort.

A cég telephelye az indiai Sun Pharma tulajdonában lévő tiszavasvári Alkaloida Vegyészeti Gyár Zrt. területén van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG