3p
Az utolsó 15 milliárdot is lecsípte a Fed: 2 év után leáll a pénznyomda, ami kitolta a gödörből az amerikai gazdaságot és komoly krízisektől kímélte meg az olyan feltörekvő gazdaságokat is, mint a magyar. Nem véletlen, hogy a döntést követően megrántották a forintot is.

Nem változtatott az alapkamat 0-0,25 százalékos szintjén az amerikai jegybank szerepét betöltő tartalékbank rendszer, a Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC), amely bejelentette: október végével megszünteti a gazdaságösztönző céllal folytatott kötvényvásárlási programja havi keretösszegének utolsó 15 milliárd dolláros tételét is. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.

Két éve kezdődött

A Fed 2012 szeptemberében indította el havi 85 milliárd dolláros keretösszeggel sorban a harmadik, így QE3 néven ismertté vált mennyiségi monetáris lazító programját, melynek keretében a pénzügyi rendszer likviditásának növelése érdekében állampapírt és jelzálog-kötvényeket vásárolt. A keretösszeg leépítését 2013 decemberében kezdte meg a Fed esetenként 10 milliárd dolláros lépésekben.

Meddig marad 0 közelében az alapkamat?

A Fed ugyanakkor a monetáris politikai szándéknyilatkozat (forward guidance) megfogalmazásában nem jelezte, hogy változtatott volna a monetáris szigorítás megkezdésének korábban jelzett céldátumán.  A Fed a korábban megszokott megfogalmazásban az alacsonykamat-politika folytatása mellett kötelezte el magát "huzamos ideig". Jelezte ugyanakkor, hogy a "gazdasági célok elérése függvényében" a szigorítás akár "korábban, de később is" elkezdődhet. 

A kamatemelések megkezdésének időpontját a Fed eddigi jelzései alapján 2015 közepére határolták be a piacok.

A Fed 2012 decemberében lefektetett irányelvei szerint mindaddig zéró közeli szinten tartja az alapkamatot, amíg a gazdasági aktivitás javulását tükrözve a tizenkét havi infláció nem gyorsul 2,5 százalék fölé, és a munkanélküliségi ráta nem csökken legalább 6,5 százalékra.

A munkanélküliség az idén májusban elérte a kitűzött küszöbértéket, 6,3 százalékra csökkent, majd augusztusban már 6,1 százalékon, szeptemberben pedig 5,9 százalékon állt. Az éves infláció viszont, miután a januári 1,6 százalékról áprilisban már felgyorsult és május-júniusban elérte a 2,1 százalékot, augusztusban és szeptemberben ismét 1,7 százalékra csökkent.

Egy kicsit optimistábbak

Mostani jelentésében a Fed a korábbiakhoz hasonlóan "mérsékeltnek" minősítette a gazdasági növekedés ütemét, a kilátásokat illetően azonban valamivel bizakodóbb hangot ütött meg. Az infláció alakulására vonatkozóan például annak a véleményének adott hangot, hogy "a tartósan 2 százalék alatti infláció esélye valamelyest csökkent a 2014 elejére jellemzőhöz képest".

Kell aggódnunk?

A döntés bejelentését követően a dollár négyhetes csúcsra emelkedett, a forint pedig kissé gyengült: az euró jegyzése 310 forintnál is járt néhány percre a döntést követően, majd hamar visszatért a 309-es szintre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Összeült az EKB, de a kamat ezt meg sem érezte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 16:46
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
Makro / Külgazdaság Elképesztő csúcsokat döntött az üzleti és főleg a fogyasztói bizalom idehaza
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:57
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanával végzett – felmérése szerint, júliusban a fogyasztók és az üzleti szféra hangulata egyaránt javult. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe szűk három ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, s így négy és féléves csúcsára ért fel.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: újabb tengeri folyosó lehetetlenült el
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:12
Nem futnak be hajók az ukrán fekete-tengeri kikötőkbe, miután a hajótulajdonosok felfüggesztették szállításaikat az orosz támadások veszélye miatt – közölte szerdán az ukrán mezőgazdasági miniszter, Tarasz Viszockij.
Makro / Külgazdaság Fontos döntés előtt áll az eurózóna, erre figyelnek ma a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 11:18
Érkezik az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntése. 
Makro / Külgazdaság Nagyot ugrott az európai kulcságazat, ez már a kilábalás jele?
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:59
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett – közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
Makro / Külgazdaság Élőben az MNB-alapítványos nyomozásról – ma délután kérdezheti Ligeti Miklóst a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:17
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG