3p
Kamatot vágtak, de ma megálltak, tartós tartás következhet - a forint megindult a hírre - a görögök viszont nem biztos, hogy megússzák a Grexitet.

A Monetáris Tanács lezárta a második alapkamat-csökkentési ciklust - jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Monetáris Tanács ülése után, ahol a testület 15 bázispontos kamatcsökkentésről döntött. Az új alapkamat 1,35 százalék. A jövőben hosszan tartó tartás következik – erről is döntött a tanács, ezzel megbízható környezetet lehet teremteni – mondta a jegybankelnök. Az önálló MNB történetének legalacsonyabb alapkamatát értük el a 24+5 hónapos kamatcsökkentés után. Mindez kedvező irányba befolyásolta a gazdasági, üzleti környezetet – mondta el Matolcsy György.

 


--

A forint gyors ütemben 309-ről 307-ig javult a kamatdöntést követően. Egy ilyen reakció azt jelzi, hogy a forint eleve erős (ezt az előbbi napokban is láthattuk), ezért a legkisebb jó hírre is könnyen ugrik. Már pedig most úgy tűnik, a kamatvágási ciklus befejezését igen jól értékeli a piac. Matolcsy György stabil és kiszámítható környezetről beszélt és arról, hogy a jegybank tervei szerint sokáig változatlan lesz az alapkamat. Persze egy kedvezőtlenebb piaci környezet kikényszeríthet kamatemelést, de ami az üzenetből a lényeges, hogy további kamatcsökkentésnek nincs már tere.

EUR/HUF Friss árfolyamok

 



--

Matolcsy György a sajtótájékoztatón még két témát említett. Elmondta, hogy a miniszterelnök a mai nappal a monetáris politikáért és hitelösztönzésért felelős alelnökének jelölte ki Nagy Mártont. A svájci frankos autóhitelekkel kapcsolatban Matolcsy György elmondta: a jegybank felkészül az őszre, amelynek egyik fontos pontja a deviza autóhitelek és személyi kölcsönök forintosítása lehet. Ez a korábbi hitelek közel 10 százalékát teszi ki.

--

Hétfőn állapodtak meg az uniós államok belügyminiszterei közel 55 ezer menekült elhelyezéséről önkéntes alapon. Míg a nem EU tag Norvégia, Izland, Lichtenstein és Svájc is hajlandó menekülteket fogadni, addig Magyarország  volt az egyetlen olyan tagállam, amelyik jelezte: nem kíván részt venni a projektben és menekülteket fogadni.

--

A görög kormány beadta a parlamentnek az előírt törvénymódosításokat, melyek elfogadása a feltétele a harmadik mentőcsomagról szóló tárgyalásoknak. A most elfogadandó módosítások kevésbé fájdalmasak, mint a múlt hetiek, így feltehetően kisebb lesz az ellenkezés is Ciprasz saját pártján belül. Mindazonáltal az ellenzék feltehetően most is miniszterelnök mellé áll, és megszavazza a törvényeket.

--

A londoni székhelyű Capital Economics elkerülhetetlennek tartja Görögország kiválását az euróövezetből. A Capital Economics vezető közgazdásza, Julian Jessop az Alapblognak adott interjúban kijelenti: a kilépés fogja stabilizálni mind Görögország, mind az euróövezet helyzetét. Közép-Európa számára pedig komoly és tartós gazdasági felfutást, a térség valutáinak felértékelődését prognosztizálják a Capital Economics-nél. E tekintetben Magyarország kilátásairól azonban rosszabb a véleményük. 

--

A meghirdetett összegben értékesített csekély hozamemelkedéssel, de továbbra is egy százalék alatti átlaghozamon 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján. Az előző kereskedési napon, hétfőn a 3 hónapos lejáratra a másodpiacon 0,87 százalékos referencia hozam alakult ki.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG