4p
Tranzitzónákat hoznak létre, ahol gyorsított eljárásban döntenek a menekültekről és bevezetik a menekültigazolványt. Egyezkednének a törökökkel, kedvezményeket ígérnek a menekültek ellátásáért és visszafogadásáért cserébe. A CDU és a CSU megállapodása megmentheti Angela Merkelt is a bukástól.

Németországban a kormányzó konzervatív CDU és bajor testvérpártja, a CSU vezetői hetekig tartó vita után vasárnap megállapodtak egy sor menekültügyi intézkedés közös kezdeményezéséről.

A két párt terveit összefoglaló dokumentum szerint a legfontosabb cél a menedékkérők beáramlásának "rendezetté tétele és irányítása", valamint a küzdelem a menekülthullámot kiváltó okok megszüntetéséért, hogy mindennek révén "csökkenjen a menekültek száma". A második számú cél a segítség a bajbajutottakon és a védelemre szorulók integrációja.

A dokumentum hét országos szintű és öt európai uniós, illetve nemzetközi szintű intézkedést sorol fel.

Mit tesz Németország?

A nemzeti szintű intézkedések közül az első a tranzitzónák létrehozása a határellenőrzés javítása céljából. A határ térségében kialakítandó övezetekben gyorsított eljárással kell dönteni a biztonságos minősítésű országokból származó, a hatóságokkal nem együttműködő, beutazási tilalommal sújtott vagy a menekültstátus megszerzésével nem először próbálkozó emberek ügyében, és ezekből az övezetekből kell hazaszállítani őket.

Másodikként a német-osztrák határőrizeti együttműködés fejlesztését jelölték meg. A javaslat szerint a német és az osztrák hatóságoknak közösen kell járőrözniük a bajor-osztrák zöldhatáron, és létre kell hozni egy közös központot a rendőri, határőrizeti munka összehangolására.

A javaslatok között szerepel a családegyesítés lehetőségének átmeneti, két évre szóló felfüggesztése azon menedékkérők esetében, akik ugyan nem jogosultak menekültstátusra, de Németországban maradhatnak valamilyen ok miatt, például azért, mert hazájukban halálbüntetés fenyegetné őket.

A konzervatívok egyebek mellett javasolják egy úgynevezett menekültigazolvány bevezetését. Ezzel csökkenthető a bürokrácia, megspórolható, hogy a menekülteket minden egyes hatóságnál és hivatalnál külön nyilvántartásba vegyék.

Mit tegyen Európa?

Az európai uniós és nemzetközi szintű intézkedések között az első az uniós külső határok "szigorú védelme", illetve egy EU-Törökország csúcstalálkozó mielőbbi összehívása. A csúcson a törökországi menekültek ellátásnak pénzügyi támogatásáról és az uniós csatlakozási tárgyalások újabb fejezeteinek megnyitásáról kell dönteni, és határozni kell a harmadik országok állampolgárainak visszafogadásáról szóló egyezmény életbe léptetésének, valamint a török állampolgárok vízummentességéről szóló tárgyalások felgyorsításáról. A csúcson mindezen kívül dönteni kell egy "legális menekültkontingens" áttelepítéséről Törökországból az EU-ba.

A kezdeményezések között szerepel az afganisztáni katonai szerepvállalás meghosszabbítása, egy visszafogadási megállapodás kidolgozása Bangladessel. Szerepel a dokumentumban az az elvárás is, hogy a görögországi és olaszországi hot spotoknak már az idén teljes mértékben működőképessé kell válniuk.

Ez menti meg Merkelt?

A megállapodás révén enyhül a feszültség az Angela Merkel kancellár vezette CDU és a szövetségi kormány menekültpolitikáját bíráló, Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette CSU között, és a testvérpártok közösen helyezik nyomás alá a harmadik koalíciós partnert, a szociáldemokrata pártot (SPD), amely elutasítja a tranzitzónák létesítését és fenntartásokkal viszonyul a családegyesítés lehetőségének korlátozásához. Sokan a megállapodás megszületésétől tették függővé Angela Merkel sorságt is.

Egymillióan jöhetnek

Német lapértesülés szerint Angela Merkel nemrég hazája határának lezárásával fenyegetett. A kancellár most először beszélt arról: elérheti az egymilliót az idén Németországba érkező menekültek száma. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG