2p
A Srí Lankát fenyegető "nagy veszélyre" figyelmeztetett szerdán a sziget elnöke az országot sújtó, egyebek között üzemanyag- és élelmiszerhiányt eredményező gazdasági válság közepette.

"Példa nélküli helyzet előtt állunk. Nagy veszélyben vagyunk" - fogalmazott Ranil Vikremeszinghe a parlamentben. A 22 milliós országban hónapok óta hiány van élelmiszerből, üzemanyagból, nyersanyagból és gyógyszerből is, előrejelzések szerint pedig az üzemanyagellátás akadozása akár év végéig is fennmaradhat.

A gazdasági nehézségek nyomán belpolitikai válság is kialakult: Gotabaja Radzsapaksza elnök a tiltakozások hatására elmenekült az országból, majd bejelentette lemondását. Vikremeszinghét július végén, zavargások közepette iktatták be hivatalába, miután a rendőrség és a katonaság eltávolította az elnöki hivatal előtt hónapok óta táborozó tüntetőket.

Beiktatását követően Vikremeszinghe az egységkormány fontosságát hangoztatta annak érdekében, hogy legyőzzék a válságot. Mindeközben Colombo tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de a szervezet a pénzeszközök felszabadítása előfeltéleének a politikai stabilitást szabta.

Az elnök emellett elődjei szemére vetette, hogy visszautasítottak két nagyszabású japán befektetést, amely akár hárommiliárd dollárt hozhatott volna az országnak, valamint ezzel aláásták Tokió és Colombo kapcsolatát is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megint érdemes szemkötővel menni a benzinkútra
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:41
Itt a fordulat, újra meglódulnak felfelé a piaci árak.
Makro / Külgazdaság Mészáros Lőrinc a munkavállalói miatt aggódik, megkereste Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:51
Nem szeretik a bizonytalanságot a Mészáros Csoportnál.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek jöttek egy másik fontos tengeri kereskedelmi útvonalról is
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:39
Aktivizálódtak a kalózok is.
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Sokkal több embert raktak ki Ausztriából, mint ahányan érkeztek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:24
Beindultak a kitoloncolások.
Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG