3p

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

  • Az orosz hadsereg folytatta a Krími híd elleni támadás miatti megtorló csapásokat éjszaka, precíziós támadást mérve a levegőből és a tengerről Odessza, illetve Ilicsevszk (ukrán nevén Csernomorszk) térségében ukrán vízi drónok gyártóegységeire, illetve tárolóira - erősítette meg Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. A tábornok szerint ezen felül az üzemanyag-infrastruktúra létesítményeit és hadianyagraktárakat támadtak csütörtökre virradóra Mikolajiv határában. Hangsúlyozta, hogy a kijelölt célpontokat mind megsemmisítették.
    A Krími híd a robbantás után 2023. július 17-én. Fotó: MTI/AP/Orosz Nyomozóbizottság
    A Krími híd a robbantás után 2023. július 17-én. Fotó: MTI/AP/Orosz Nyomozóbizottság
  • Odesszában és Mikolajivben is életét vesztette egy-egy helyi lakos az orosz erők dél-ukrajnai régiókat ért támadásában - közölték csütörtökön megyei és városi közigazgatási vezetők. Oleh Kiper, Odessza megye kormányzója szerint Odesszában egy polgári épület biztonsági őre meghalt a támadás miatt, nyolcan megsebesültek, köztük a katasztrófavédelem három munkatársa. A kormányzó szerint Odesszában megrongálódott a kínai főkonzulátus épülete az orosz támadás következtében, kitörtek az épület ablakai. Anatolij Petrov, Mikolajiv polgármesterének tájékoztatása szerint Mikolajivban egy halálos áldozata volt a támadásnak, és a mentést végzők nap közben emeltek ki egy újabb sebesült férfit a romok alól, írta az MTI.
  • Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács csütörtökön bejelentette, hogy további hat hónappal, jövő év január 31-ig meghosszabbítja az Oroszország egyes gazdasági ágazataira vonatkozó korlátozó intézkedéseket.
  • Újabb, az orosz hadsereget és a kulturális területet érintő szankciókat jelentett be csütörtökön a kanadai kormány, a büntetőintézkedések 39 természetes és 25 jogi személyt sújtanak. A szankciók az orosz Wagner magánhadsereget, az orosz nukleáris szektort, az Orlan-10-es felderítő drónokat gyártó vállalatot és "a moszkvai kormány Ukrajna eloroszosítását célzó törekvéseit támogató kulturális területet" érintik. A szankcionáltak között vannak a Roszatom orosz energiavállalat vezetői, valamint Jevgenyij Prigozsin, a Wagner vezetője és Prigozsin egyik segítője, Ivan Maszlov, akit Kanada felelősnek tart a Mali középső részén lévő Tourában 2022-ben elkövetett mészárlásért, adta hírül az MTI.
  • A kormány sem az ukrajnai fegyverszállítás finanszírozására szánt, s eddig is blokkolt 500 millió euró, sem az újabb javaslat szerinti 20 milliárd euró kapcsán nem hajlandó semmifajta tárgyalásra, amíg Kijev le nem veszi az OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról - figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
  • A Wagner orosz magánhadsereg zsoldosai megkezdték a fehérorosz különleges erők kiképzését, alig néhány kilométerre a fehérorosz-lengyel határtól - derült ki a minszki védelmi minisztérium csütörtöki, Telegramon közzétett bejelentéséből.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG