1p

Az orosz elnök váratlan látogatást tett Dél-Oroszországban.

Látogatást tett a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban, a déli katonai körzet főhadiszállásán Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Az Ukrajnához közeli település a szomszédos országban háborút vívó orosz erők műveleti központjává vált. Vlagyimir Putyin legutóbb október végén járt ott, amikor az orosz offenzíváról tárgyalt katonai vezetőkkel.

Peszkov elmondta, hogy Putyin kazahsztáni hivatalos látogatását befejezve kereste fel Rosztov-na-Donut. Útjára elkísérte Szergej Sojgu védelmi miniszter, valamint az ukrajnai katonai művelet vezérkari főnöke és parancsnoka, Valerij Geraszimov is - derült ki a tájékoztatásból. 

Az orosz elnöknek új katonai felszereléseket mutattak be, illetve beszámolókat hallgatott meg a katonai művelet előrehaladásáról. Júniusban Rosztov-na-Donu volt a színhelye a Wagner-zsoldosok látványos zendülésének, akik rövid időre elfoglalták a déli katonai körzet főhadiszállását.

(MTI/AFP/TASZSZ)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vagyonadó, kriptoszabályozás, kamatstop: órákon belül bejelenthetik a részleteket
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:52
A szerdai kormányülésen fontos döntéseket hoztak, ezek részleteit 11 órától ismertetik. Az uniós források felhasználásáról is döntés született.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Virág Barnabás volt MNB-alelnöktől – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:49
A Varga Mihály jelenlegi jegybankelnöki tanácsadójával való beszélgetést fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Nem csak a gyermektelenek, az egygyerekesek is rosszul jártak az eddigi családtámogatásokkal
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 07:23
Ugyan a gyermektelenek és a nagycsaládosok reáljövedelme is nőtt az elmúltt tizenhat évben, a kétgyerekes családok zsebelték be a legnagyobb életszínvonal-emelkedést.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
Csabai Károly | 2026. június 11. 05:44
A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető, az O3 Partners elnöke lapcsoportunk Klasszis Investment and Wealth Management Summit 2026 című konferenciáján a Tisza-kormány által tervezett adóváltozásokról is elmondta a véleményét.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: „Benyújtottukk a helyreállítási alapra vonatkozó tervet”
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:45
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához – írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
Makro / Külgazdaság Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:26
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában, ahol Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója, valamint a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezetősége a török védelmi ipar meghatározó szereplőivel folytatott egyeztetéseket.
Makro / Külgazdaság Idén mérsékelt GDP-növekedést várnak az MBH elemzői erős forint mellett
Sipos Ildikó | 2026. június 10. 16:49
Ha viszont jól használjuk fel az uniós forrásokat, akkor tartósan 3 százalék lehet a következő években a ráta.
Makro / Külgazdaság Meglódult az amerikai infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:27
Az Egyesült Államokban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, erőteljesen gyorsult az éves fogyasztóiár-emelkedés üteme májusban az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Átadták Magyarország legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezését
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:38
Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátoros villamosenergia-tároló létesítményét adták át a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Buj határában szerdán, a két, összesen 99,8 MW teljesítményű berendezés több mint 11,3 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból épült meg.
Makro / Külgazdaság A pedagógusok teljesítményértékelésének megújítását jövő héten tárgyalhatja a parlament
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 14:04
Jövő keddre rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte Forsthoffer Ágnes házelnöknél Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter öt törvényjavaslat megtárgyalása céljából, hogy azok elfogadása ne húzódjon az őszi ülésszakra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG