2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bemutatkozott Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszterjelölt, beszédében sok mindent érintett.

„Az egészségügy a Tisza-kormánynak központi kérdés, olyan egészségügyben hiszek, ami átlátható, betegközpontú, transzparens” – mondta Hegedűs Zsolt miniszterjelölt hétfőn a parlament Egészségügyi Bizottságának meghallgatásán. Arról is beszélt, hogy az egészségügy a nemzet jövőjének legfontosabb alapja, nem költségvetési tehernek és kommunikációs felületnek tekinti, hanem a nemzet jövőjébe tett befektetésnek.

Hegedűs Zsolt bizottsági meghallgatása elején az egészségügy hazai statisztikai adatairól beszélt, ennek kapcsán kiemelte a negatív számokat. A magyar egészségügy válsága nem tegnap kezdődött, hanem több évtizedes folyamat eredménye, amihez csak hozzátett az őszinte szembenézés és átláthatóság hiánya – mondta. Példának hozta fel, hogy 2023-ban Magyarországon az állami egészségügyre fordított összeg GDP-arányosan kevesebb volt, mint az EU-átlag. A mentális kiadásra fordított összkiadás aránya az EU-átlag negyede.

2010 óta tízezer ágyat szüntettek meg, leromlott az infrastruktúra, sok intézményben az alapvető fertőtlenítő szerek is hiányoznak. A rendszer túlságosan a fekvőbeteg-ellátásra épül, túl hosszúak a várólisták, a betegek céltalanul bolyonganak a rendszerben – sorolta a hiányosságokat és gondokat Hegedűs.

Nem rejtette véka alá Takács Péternek szánt válaszát
Nem rejtette véka alá Takács Péternek szánt válaszát
Fotó: Facebook/Hegedűs Zsolt

Majd bejelentette:

Felkérte a Nobel-díjas Karikó Katalint, hogy vegyen részt a miniszter mellett felálló tanácsadó testületben. Karikó ezt elfogadta.

A NEAK-ot átnevezik Országos Egészségbiztosítási Pénztárrá, az OKFŐ szerepét új alapokra helyezik, újraszervezik az egészségügyi programokat, és már több államtitkárságot is létrehoztak.

Hegedűs arról is beszélt, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogait kiterjesztik, kötelezői tagságát visszaadják, ebben az új tárcavezető segítségére lesz Dr. Svéd Tamás, a MOK főtitkára,

akit Hegedűs politikai államtitkári pozícióra kért fel.

Ezek után kérdéseket intézhettek a leendő miniszterhez, köztük volt Takács Péter volt egészségügyi államtitkár is. A hozzá intézett válaszát, illetve a többi kérdést a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Mfor cikkében olvashat el. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG