1p
Sajtóértesülés szerint valószínűleg elindul a QE3, azaz az újabb mennyiségi lazító program az Egyesült Államokban. A Fed tehát folytatja a pénznyomdát. Ezúttal is amerikai állampapírokat vennének, egyben az inflációt is kordában tartanák. A hírre megugrottak a piacok.

Egy csapásra megváltozott a piacok képe, miután sajtóértesülés szerint a Fed újabb monetáris enyhítő programot tervez. A Wall Street Journal azt írta, hogy az amerikai jegybankárok egy olyan új kötvényvásárlási programot fognak bejelenteni, amely egyszerre oldja a piaci feszültséget és szab korlátot az inflációnak. A Fed célja, hogy új pénzt nyomtat, ezen pedig hosszú futamidejű amerikai állampapírokat vásárol, a rövid és közép távra terelve ezzel a befektetőket.

A piaci szereplők hónapok óta várják a bejelentést, ami eddig ugyan nem történt meg, viszont ha igaz amit a lap ír, akkor az jelentősen javíthatja a hangulatot. Az újabb pénznyomtatás azonban kétélű fegyver is lehet, hiszen egyrészt azt üzeni, hogy az amerikai Fed segít, viszont azt is, hogy enélkül a mankó nélkül továbbra sem működik a gazdaság. Az akció - ha úgy lesz ahogy az újság írja - lenyomja a hosszú távú kötvények hozamát, amiket így nem éri meg venni, ezért a befektetésekre szánt pénz a rövidebb futamidőkre és más eszközökbe vándorolhat.

A hírre megugrottak a nyersanyagárak, megint gyengül a dollár és a forint is erősödik. Friss árfolyamokat itt talál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be?
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 14:27
Török Gábor politikai elemző osztotta meg az értesülését.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG