3p

A bankok azonban mindent elkövetnek, hogy ha hosszabb várakozási idő alatt is, de zavartalan legyen az ügyfelek kiszolgálása - olvasható a Magyar Bankszövetség közleményében. A mától érvényes iskolabezárások miatt több banki alkalmazott sem tud bemenni a munkahelyére, mert nem tudja hová tenni a gyermekét, emiatt lesznek olyan bankfiókok, amelyek nem nyitnak ki. Számuk lapunk értesülése szerint országszerte mintegy 1 százalékra tehető, ami azt jelenti, hogy 15-16 fiók maradhat ma zárva.

"A bankrendszer résztvevői folyamatosan figyelemmel kísérik a koronavírussal kapcsolatos híreket és információkat, és ezeknek megfelelően biztosítják a pénzügyi szolgáltatások zavartalanságát" - ezt tette közzé ma reggel a Magyar Bankszövetség.

Eszerint "a magyar bankszektor a bankfiókok nyitvatartását úgy tervezi, hogy a vírushelyzet lehetséges kockázatait számba véve nagy számban legyenek normál üzemmenet szerint nyitva tartó fiókok. A bankfiókok túlnyomó többsége a szokott módon fog működni most hétfőtől is, az ügyfelek kiszolgálása folyamatos lesz. Az esetlegesen zárva maradó fiókokról a bankok honlapján tájékozódhatnak".

"A válságkezelési intézkedések részeként előfordulhat, hogy a bankfióki szolgáltatások optimalizációja miatt egyes kisebb forgalmú helyeken szüneteltetik a személyes kiszolgálást, hogy a banki munkatársakat a nagyobb hatékonyságú területekre és egységekbe tudják átcsoportosítani - hívja fel a figyelmet a Bankszövetség közleménye. "A banki termékek és szolgáltatások elektronikus elérhetőségét kiemelt figyelemmel biztosítják a bankszektor tagjai."

A Magyar Bankszövetség értékelése szerint a bankszektor működése stabil, és ez az állapot biztonságosan fenntartható.

"Kérjük a bankfiókokat választó ügyfeleket, hogy

  1. vírusfertőzési tünetek esetén ne menjenek be a bankfiókokba,
  2. alkalmazkodjanak ahhoz, ha közegészségügyi okokból egyes, nagyobb forgalmú bankfiókok egyszerre csak megadott számú ügyfelet fogadnak,
  3. várakozás során, egymástól legalább egy méteres távolságot tartsanak,
  4. minimalizálják az ügyintézési időt és tevékenységet,
  5. az elektronikus csatornákon elintézhető ügyeket digitálisan rendezzék.

Vegyék igénybe az internetbankok, mobilbankok, videobankok szolgáltatásait, használják az azonnali fizetési szolgáltatást. Ezek segítségével ugyanis gyorsan, biztonságosan és könnyen el tudják intézni pénzügyeiket. Vásárláskor használják bankkártyáikat, az érintőkártyákat ki sem kell adni a kezünkből. Nem csak praktikus ez a megoldás, de higiénikus is.

A bankfiókokban dolgozók aktuális létszáma és az ügyféltérben tartózkodó ügyfelek számának korlátozása miatt előfordulhat, hogy egyes, nagyobb forgalmat bonyolító fiókok előtt várakozniuk kell az ügyfeleknek. Ebben az esetben kérjük az ügyfelek türelmét!

Az összes ügyfélnek pedig köszönjük, hogy a fenti pontok alkalmazásával hozzájárul a közös védekezéshez" - olvasható a Bankszövetség ma reggeli közleményében.

Cikkünket folyamatosan frissítjük a banki honlapokon megjelenő információkkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG