2p
Andrej Babis napokon belül megkapja megbízását a cseh államfőtől.
Andrej Babis Forrás: Wikimedia Commons

Milos Zeman cseh államfő október 31-én kormányalakítási megbízást ad Andrej Babisnak, a képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalom elnökének - közölte Jirí Ovcácek elnöki szóvivő.

A szóvivő megerősítette, hogy az új képviselőház alakuló ülését a köztársasági elnök november 20-ra hívja össze. A cseh államfő október 28. és november 16. között tárgyalásokat fog folytatni az új parlamentbe bekerült kilenc politikai párt és mozgalom vezetőivel.

A jogszabályok szerint az államfőnek legkésőbb a választások utáni 30. napra össze kell hívnia az új parlament alakuló ülését, amelyen megválasztják az alsóház elnökét, elnökségét és megalakítják a parlamenti bizottságokat is. Erre a kormányalakítás miatt van feltétlenül szükség. Három kormányalakítási kísérlet lehetséges, ezek közül az elsőre és másodikra az államfő, a harmadikra pedig már a képviselőházi elnök ad megbízást.

Az ANO mozgalom vezetése közölte: a képviselőház elnöki tisztségére a párt egyik képviselőjét, Radek Vondráceket, a testület eddigi alelnökét jelöli. Zeman jövő kedden Lányban, a cseh elnökök vidéki rezidenciáján, munkaebéden látja vendégül Babist és Vondráceket, majd sajtótájékoztatót tart.

Veszélyben a V4 egysége? Kifelé kacsintgat a magyar kormány egyik barátja

Csehországnak az Európai Unióban a visegrádi csoporton kívül is partnereket kell keresnie - idézte a hétvégi csehországi képviselőházi választásokon győztes ANO mozgalom elnökét, Andrej Babist a cseh köztévé. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG