3p

Hiába az új sorozási törvények, 200 ezer új katonát kéne előhúznia a kalapjából Zelenszkijnek. A NATO szerint is túl korrupt Ukrajna? Erdogan kosarat kapott Moszkvától. Háborús hírek csütörtök reggelre.

  • Nagyjából 200 ezer embert kéne besoroznia Ukrajnának, hogy kezelni tudja az egyre súlyosabb létszámhiányt a fegyveres erők soraiban. Negyedévente 50 ezer újoncra lenne szükség ahhoz, hogy pótolni tudják az elesetteket és sebesülteket, illetve pihenőt tudjanak adni a sokszor a háború eleje óta fegyverben álló katonáknál a Die Welt cikke szerint. A lap arról is ír, hogy az elítéltek számára frontszolgálatot lehetővé tevő törvény alapján az elmúlt két hónapban 2800 elítéltet soroztak be, de ez közel sem elég a létszámhiány kezelésére.
  • A Wall Street Journal szerint sem az oroszok, sem az ukránok nem lesznek képesek a nyáron jelentős sikereket elérni a fronton, azonban a változatlanul heves harcokban mindkét oldalon ezrek halhatnak meg, miközben a frontvonal nagyjából statikus maradhat.
  • A The Telegraph úgy tudja, hogy a jövő heti, július 9. és 11. között megrendezésre kerülő NATO-csúcson le fogják hűteni az ukránok csatlakozásra vonatkozó reményeit. A szövetség vezetői „további lépéseket” fognak kérni Ukrajnától a csatlakozási folyamat folytatásához, elsősorban a korrupció elleni küzdelem területén.
  • Recep Tayyip Erdogan török elnök bejelentkezett közvetítőnek Oroszország felé azzal az ígérettel, hogy segíthet véget vetni a háborúnak egy olyan békével, amely „mindkét félnek megfelelő”. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azonban közölte, hogy Erdogannak semmilyen közvetítő szerepet nem szánnak – „ez nem lehetséges”, jelentett ki.
  • Franciaország 41 áramfejlesztőt küld Harkivba és Csernyihivbe, miután az ukrán energiahálózat súlyos károkat szenvedett az elmúlt hónapok orosz támadásaiban.
  • Volodimir Zelenszkij ukrán lapértesülések szerint Denisz Szmihal miniszterelnök leváltását tervezi a „közeljövőben”. Egy forrás szerint a 2020 óta a kormányfői poszton lévő Szmihal egyre kevésbé bírja Zelenszkij bizalmát, és ez az elnök testbeszédén is meglátszik megbeszéléseik során. Az elnök több kezdeményezőkészséget várna a miniszterelnöktől. A lehetséges utódok között felmerült Julia Szviridenyko miniszterelnök-helyettes, és Olekszij Csernyisov, a Naftogaz vezérigazgatójának neve is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Sötét ügyek lehetnek a kínai hadsereg lefejezése mögött, és a következmények is félelmetesek lehetnek
Litván Dániel | 2026. február 1. 18:06
Váratlan és példátlan fordulatot vett Hszi Csin-ping tisztogatása a kínai haderőnél. De mi vezetett az elnök régi barátjának és szövetségesének bukásához? És mi jöhet ezután? Sem egy erőtől duzzadó, sem egy gyengének látszó Kína nem jó hír a térség biztonsága szempontjából.
Nemzetközi Óriásit betliztek a csúcskategóriás német drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:44
Háromnegyedük még felszállni sem tudott.
Nemzetközi Meghátrált Irán – mégsem lőnek a szorosban
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 16:21
Tévesek voltak a korábbi hírek.
Nemzetközi Nem találják az oroszok Trump atomtengeralattjáróit
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 15:59
Dmitrij Medvegyev szerint nyomuk sincs, Trump viszont tényleg békét akar.
Nemzetközi Belgium nem lazít, tovább ellenőriznek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 14:44
Fél év alatt 12 embert küldtek vissza, meghosszabbítják a belépési ellenőrzéseket.
Nemzetközi Árulkodó jel, hogy nem a békére készülnek az oroszok
Elek Lenke | 2026. február 1. 14:12
Az orosz védelmi minisztérium ugyanis megkezdte a tömeges toborzást az új haderőnembe, a Pilóta Nélküli Rendszerekbe (UST), méghozzá elsősorban az egyetemisták körében.
Nemzetközi Valamit megint kifőzött Trump embere az oroszokkal?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 13:56
Eredményes és konstruktív találkozókról számolt be Steve Witkoff Putyin megbízottjával. 
Nemzetközi Kinyílt a gázai határ
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 13:24
Igaz, egyelőre csak tesztüzemben.
Nemzetközi Kemény figyelmeztetést küldött Irán Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 12:53
Visszavágnának, de nemcsak az amerikaiaknak?
Nemzetközi A brit miniszterelnök Amerikába küldené a bukott herceget
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 12:12
Ha hívják, akkor mennie kéne vallomást tenni az egykori András hercegnek Keir Starmer szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG