2p

Sok a bizonytalanság a kór körül, ezért lépett drasztikusat a világszervezet.

Nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította a az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő Ituri tartományban kitört Ebola-járványt .

A BBC jelentése nyomán a 24.hu portál azt írja: eddig mintegy 246 gyanús esetet és 80 halálesetet jelentettek a járvány részeként, amely a WHO szerint nem felel meg a pandémiás vészhelyzet kritériumainak.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz figyelmeztetett, hogy jelenleg „jelentős bizonytalanságok” vannak a fertőzöttek valós számát és a járvány földrajzi kiterjedését illetően.

A szervezet közlése szerint a mostani Ebola-változatot a Bundibugyo-vírus okozza, amely ellen jelenleg nincs engedélyezett gyógyszer vagy vakcina. A világszervezet 2020 elején hirdetett nemzetközi horderejű közegészségügyi vészhelyzetet, akkor a Covid vírus miatt.

Határokon túl is terjed

Azt írták, hogy mostanáig nyolc laboratóriumilag igazolt fertőzöttet azonosítottak, emellett további gyanús eseteket és haláleseteket jelentettek három egészségügyi körzetből, köztük Buniából, Ituri tartomány fővárosából, valamint Mongwalu és Rwampara aranybányászvárosaiból.

A globális egészségügyi szervezet hozzátette, hogy a vírus már a Kongói Demokratikus Köztársaság határain túlra is átterjedt: a szomszédos Ugandában két igazolt esetet jelentettek. Az ugandai hatóságok közölték, hogy egy 59 éves férfi, aki csütörtökön meghalt, pozitív tesztet produkált. A Kongói Demokratikus Köztársasággal határos országokat a további terjedés szempontjából magas kockázatúnak tartják a népességmozgás, a kereskedelem és az utazások miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Futball-vb: stoplis cipőket loptak a torna egyik esélyesétől
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 12:31
Az amerikai rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett Kansas Cityben azzal a gyanúval, hogy ők lopták el a világbajnokságon szereplő angol labdarúgó-válogatott játékosainak stoplis cipőit.
Nemzetközi Nem az az igazán izgalmas, hogyan lőtték le az amerikai Apache-ot, hanem az, mivel mentették ki a pilótákat
Litván Dániel | 2026. június 13. 10:16
Megmutatta az amerikai haditengerészet, hogy nekik is vannak érdekes új kütyüjeik.
Nemzetközi Lecsapott az amerikai hadsereg a Hormuzi-szorosnál
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 09:51
Az Egyesült Államok megsemmisített több iráni drónt, amely a Hormuzi-szoroson áthaladó hajókat vette célba – jelentette be szombaton az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Nemzetközi Futball-vb: negyed óra hiányzott a hőstetthez a bosnyákoknak
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 08:11
Bosznia-Hercegovina egészen a 78. percig vezetett a társházigazda Kanada ellen, de végül be kellett érnie egy döntetlennel. A nap másik mérkőzésén a szintén társházigazda Egyesült Államok hengerelt Paraguay ellen.  
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 13. 07:41
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért. A korábban szakértői szintű megállapodást politikai szinten is jóváhagyták.
Nemzetközi Órákon belül bevetheti Putyin az Oresnyiket?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:05
Putyin belátható időn belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel. 
Nemzetközi Nem csak nálunk kongathatják meg a vészharangot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:24
Magyarországhoz hasonlóan csökkent a lakosság száma az első negyedévben Csehországban is.
Nemzetközi Forró pillanatok várhatnak Trumpra
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 16:07
Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban, amelyen az európaiak megpróbálják majd áthidalni a távolságot az amerikai elnökkel a közel-keleti és ukrajnai háborúkkal kapcsolatban is.
Nemzetközi Vasárnap befejeződhet az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:41
A Reuters szerint a felek a svájci Genfben írhatják alá a békemegállapodást.
Nemzetközi Újraindul a hidroplánforgalom a szerelmesek városából
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:41
Hosszú idő után újra kétéltű repülőgép (hidroplán) száll fel szombaton a velencei lagúnából, az első ilyen járat a Lido és a horvátországi Losinj-sziget között közlekedik – számolt be róla a La Repubblica olasz napilap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG