2p

Két év után ölelhette meg a lányát Maria Corina Machado Oslóban.

Maria Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető csütörtökön megérkezett Oslóba, de a Nobel-békedíja átadására szervezett ceremóniát lekéste, helyette lánya vette át a kitüntetést.

Az 58 éves Machado, aki már egy éve bujkál hazájában a venezuelai hatóságok elől, és az ügyészség azt is megtiltotta, hogy utazhasson, titokban hagyta el az országot és érkezett meg Oslóba.

A BBC-nek elmondta, mekkora öröm volt számára, hogy körülbelül két év után először találkozhatott száműzetésben élő gyermekeivel.

„Több mint 16 hónapja nem tudtam semelyiküket megölelni vagy megérinteni. És most hirtelen, néhány óra leforgása alatt láthattam azokat, akiket a legjobban szeretek, megérinthettem őket, együtt sírhattam és imádkozhattam velük”

- mondta.

A politikus stábjától kapott tájékoztatás szerint Machado kedden hagyta el Venezuelát, csónakon jutott el a karib-tengeri szigetre, Curacaóra, ahonnan egy magángéppel repült Norvégiába.

A Nobel-békedíjjal kitüntetett María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető tisztelőinek köszöntését fogadja az oslói Grand Hotel erkélyéről a díj átadásának éjszakáján, 2025. december 11-én. A hazájában kialakult helyzet miatt Machado csak a díjátadó ünnepség után érkezett meg a norvég fővárosba
A Nobel-békedíjjal kitüntetett María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető tisztelőinek köszöntését fogadja az oslói Grand Hotel erkélyéről a díj átadásának éjszakáján, 2025. december 11-én. A hazájában kialakult helyzet miatt Machado csak a díjátadó ünnepség után érkezett meg a norvég fővárosba
Fotó: MTI/EPA/NTB/Lise Aserud

Csütörtökön már az oslói Grand Hotel erkélyéről üdvözölte a miatta összegyűlt, venezuelai zászlókat lengető tömeget. Később az utcára is lement közéjük, és a kordonon áthajolva rázott kezet az emberekkel.

„Hónapokig tartó, életveszéllyel is járó bujkálás után örömmel látjuk itt őt az egész venezuelai diaszpórával, megnyugtató, hogy biztonságban van, és ez egy módja annak is, hogy életben tartsuk a venezuelai ügyet, és nagyobb nyomást gyakoroljunk a rezsimre” – mondta el a mexikói-német Diana Luna, aki ott volt az üdvözlő tömegben.

Machado lánya, Ana Corina Sosa Machado, aki néhány órával korábban a nevében átvette át a Nobel-békedíjat, édesanyja szavait közvetítve azt hangsúlyozta, a demokráciáknak fel kell készülniük arra, hogy harcoljanak a szabadságért a túlélés érdekében, és arról is beszélt, hogy a békedíj mélyebb jelentőséggel bír, nemcsak Venezuela, hanem az egész világ számára.

„Arra emlékezteti a világot, hogy a demokrácia alapvető feltétele a békének”

- üzente a díjazott.

Maria Corina Machado csütörtökön a norvég parlamentbe látogat, és találkozik Jonas Gahr Störe miniszterelnökkel, akivel közös sajtótájékoztatót tartanak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG