2p

A spanyol Vox párt csatlakozik a Patrióták Európáért frakcióhoz az Európai Parlamentben - jelentette be Santiago Abascal, a párt elnöke a La Gaceta című spanyol hírportálnak adott pénteki nyilatkozatában.

Abascal kiemelte, hogy az újonnan létrejött európai parlamenti frakció a legtöbb hazafias és szuverén erőt igyekszik magában egyesíteni. "A Vox régóta dolgozik ezen erők együttműködésén, egy nagy csoport létrehozásán. Ezt az Európai parlamentben is folytatni fogjuk az új frakció tagjaként, de természetesen fenntartjuk az együttműködést azokkal a szövetségesekkel, akik még nincsenek benne, és akikkel változatlanul nagyon szoros a kétoldalú kapcsolatunk" - fejtette ki a pártelnök.

A Vox párt megduplázta európai parlamenti mandátumainak számát a júniusi választásokon, azaz háromról hatra nőtt képviselőinek a száma. "A hazafias erőknek történelmi lehetőségük van arra, hogy a választók mandátumát egy nagy csoportban valósítsák meg, amely alternatívát jelent a néppártiak, a szocialisták és szélsőbaloldal koalíciójával szemben" - idézte a párt közleményét a hírportál. A Patrióták Európáért új képviselőcsoport az új valóságra reagál, azoknak az európaiaknak az üzenetére, akik radikális és sürgős irányváltást követelnek az EU-ban" - tették hozzá.

A VOX kifejezte háláját és erős barátságát az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójának, annak az európai politikai csoportnak, amelyhez eddig is tartozott, és amely - a Vox szerint - kiemelkedő szerepet játszik a szabad, szuverén, biztonságos és virágzó nemzetekért folytatott küzdelemben.

"Nagyon jelentős jelzés", hogy a Vox spanyol párt csatlakozik a Patrióták Európáért csoporthoz - hangoztatta a Liga olasz jobboldali párt közleményben pénteken. A Matteo Salvini vezette párt hozzátette: "nő az Európában változást akarók frontja, amely elkötelezett arra, hogy nemet mondjon (az Európai Bizottság elnökére, Ursula) von der Leyenre és a szocialistákra".

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG