2p

Elosztották a minisztériumokat Babišék.

Megállapodtak az alakuló cseh kormány pártjai arról, hogy mely minisztériumokért mely párt felel majd. A megállapodásokról Andrej Babiš, az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt vezetője péntek este tett bejelentést az X-en, a legtöbb szavazatot megszerző párt fejeként várhatóan miniszterelnök lesz.

A kabinet tizenhat főből fog állni, konkrét nevek azonban még nem hangoztak el az MTI szerint. Az ANO a kormányfőn kívül nyolc minisztert ad majd a megállapodás szerint. A Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) párt politikusai három minisztériumot vezetnek majd, és ők adhatják a parlament alsóházának vezetőjét is. Az Autósok négy minisztériumot kaphatnak. Babiš azt mondta, úgy tervezték, hogy péntekig megállapodnak a tárcák elosztásáról, és hogy ezzel ezt sikeresen meg is tették.

Andrej Babiš és az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) öröme a választási győzelem után
Andrej Babiš és az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) öröme a választási győzelem után
Fotó: Facebook/Andrej Babiš

Az SDP vezetője Tomio Okamura azt írta, hogy ők vezetik majd a védelmi minisztériumot, az agrártárcát és a közlekedési tárcát. Ők politikusok helyett szakértőket akarnak jelölni tárcavezetőknek. Az új kormányban nem lesznek európai ügyekért, jogalkotásért, és ezen kívül tudományért, kutatásért és innovációért felelős miniszterek sem. A koalíciós tárgyalások a jövő héten folytatódnak a szakpolitikai kérdésekről.

A múlt hét végén tartották cseh parlamenti választást, amit Orbán Viktor szövetségese, Andrej Babiš nyert. Az általa vezetett ANO párt szintén tagja a Patrióták Európáért (PfE) európai pártcsaládnak. A cseh választások utáni helyzettel korábban mi is több cikkben foglalkoztunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG