3p

Az izraeli hadsereg és a belbiztonsági szolgálat légicsapással likvidálta Gázavárosban Mohammed Odét, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet katonai szárnyának legújabb vezetőjét is, valamint a szervezet hírszerzési főnökét – írta szerdai közös közleményében a hadsereg és a Sin Bét. Az akcióról videofelvételt is közzétettek.

Ode a Hamász katonai szárnyának immár tizenötödik likvidált vezetője. Az Izrael ellen 2023. október 7-én elkövetett, példátlan súlyosságú terrortámadás katonai vezetői közül már csak Imad Akel, a szervezet polgári védelmi parancsnoka van életben. Ode is részt vett e terrortámadás megtervezésében, de másokéban is.

A hadsereg és a Sin Bét több épületet is támadott kedd este a Gáza központjában lévő Rimal negyedben, hónapokon át tartó hírszerzési előkészítés után. A gázai Sifa kórház egyik tisztségviselője közölte, hogy hatan vesztették életüket a Rimal elleni kedd esti légitámadásban.

Ode tíz napja, azóta volt a Hamász katonai szárnyának vezetője, hogy likvidálták elődjét, Izz ad-Din al-Haddadot. Előtte a Hamász hírszerzési vezetője volt, ekként ő határozta meg az október 7-i terrortámadás célpontjait. A Hamász elleni háborúban feladata volt az izraeli hadsereg és az izraeli civilek elleni hírszerzési adatgyűjtést és elemzés is. Már többször megpróbálták likvidálni: lebombázták a házát, és életét vesztette legidősebb fia.

 Ismét nagy hal került a horogra
Ismét nagy hal került a horogra
Fotó: DepositPhotos.com

 

A Hamász szerda reggel hivatalosan megerősítette halálának tényét. A kedd esti támadásban meghalt a felesége és további három gyereke is.

„Ode felelős volt számos izraeli civil és katona meggyilkolásáért, elrablásáért és megsebesítéséért. Továbbra is üldözünk mindenkit, aki részt vett az október 7-i mészárlásban. Izrael előbb vagy utóbb mindannyiukat eléri” – írta Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráél Kac védelmi miniszter szerdai közös közleményükben.

„Azt is megfogadtuk, hogy a Hamásznak nem lesz sem katonai, sem civil hatalma Gázában. Az önkéntes kivándorlási tervet is végrehajtjuk a megfelelő időben és módon” – közölte külön Kac.

Az utóbbi hetekben megrekedtek a Gázai övezet jövőjéről folytatott rendezési tárgyalások, és kérdés, hogy erre milyen hatással vannak a Hamász gázai katonai szárnyát gyengítő likvidálások a szervezet külföldön tartózkodó politikai vezetéséhez képest. A Jediót Ahronót című újság hétvégi melléklete szerint Ode az „északi tábor” vezetőjének számított a katonai szárnyon belül, amely rivalizált a Szinvar fivérek vezette „déli táborral”. Rögtön a Hamász 1987-es megalakulása után csatlakozott a szervezethez, az Izraellel együttműködők felkutatásával és likvidálásával foglalkozott.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG