3p

Akár 25 évre is ítélhetik hazájában a volt lengyel igazságügyi minisztert, akinek már a helyettese is Magyarországra menekült.

Zbigniew Ziobro, Lengyelország volt igazságügyi minisztere hétfőn a közösségi médiában jelentette be, hogy ő és a felesége menedékjogot kapott a magyar kormánytól.

„Úgy döntöttem, hogy igénybe veszem a magyar kormány által számomra biztosított menedékjogot a Lengyelországban tapasztalható politikai megtorlások miatt”

– írta, hozzátéve, hogy Donald Tusk kormányának lépései a „sztálinista kézikönyvből” valók, és hazájában „fokozatosan kiépül” a diktatúra.

„Őszinte köszönetemet és hálámat fejezem ki Orbán Viktor miniszterelnök felé”

– fogalmaz Ziobro, aki Donald Trumpot idézve Magyarországot példaként állítja a világ elé, mint a „hit, család és szuverenitás országát”. „Sajnos, ugyanez nem mondható el Lengyelországról Donald Tusk irányítása alatt” – írja a volt miniszter.

Felesége menedékjogáról pedig így fogalmazott:

„Úgy döntöttem, nem engedem, hogy gyermekeimet megfosszák édesanyjuk gondoskodásától, és nem hagyom, hogy helyettem a feleségem váljon Donald Tusk pszichopata bosszújának áldozatává. Ezért kértem, hogy nemzetközi védelemben részesítsék.”

Ziobrót hazájában azzal gyanúsítják, hogy még a nacionalista Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején igazságügyi miniszterként szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított. A szervezet a gyanú szerint akár több mint 150 millió złotyt (jelenlegi árfolyamon 13,8 milliárd forint) is elsikkaszthatott. A gyanú szerint Ziobro az áldozatsegítésre és bűnmegelőzésre létrehozott Igazságosság Alapból vehetett ki pénzt. Ha a politikust elítélik, akár 25 év börtönt is kaphat.

Ezzel háromra nőtt azoknak a lengyelek száma, akiknek a magyar kormány menedékjogot nyújtott. Az első egy évvel korábban Marcin Romanowski korábbi lengyel igazságügyminiszter-helyettes volt, akit hazájában pénzügyi bűncselekmények miatt köröznek. A bukott politikus hamarosan az Alapjogokért Központnál kapott állást.

Az még a múlt héten kiderült, hogy Magyarország újabb lengyel állampolgároknak adott menedékjogot, ám a neveket akkor a lengyel külügyminisztérium kérésére sem adta ki a magyar külügy – ezután behívatták a varsói magyar nagykövetet. 

Az ügyben korábban a Telex megkereste a Külügyminisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot. A minisztérium a következő választ adta:

„Lengyelországban válságban van a jogállam, számos ember politikai alapú üldöztetésnek van kitéve. Magyarországon a politikai üldöztetést elszenvedő emberek az európai uniós jogszabályokkal összhangban kapnak menekültstátuszt.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Így buktatnák meg Netanjahut Izraelben – új szövetség alakult
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 15:16
Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a „változás tömbje” néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
Nemzetközi Hadüzenet a migrációnak? 710 milliós segélycsomagot jelentett be Brüsszel
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:16
Az Európai Bizottság 710 millió eurós segélycsomagot különített el globális válságkezelésre. Az uniós források jelentős részét afrikai menekültek támogatására, illetve „migrációval kapcsolatos” problémák megoldását célzó programokra fordítják majd – tájékoztatott az Európai Bizottság vasárnap.
Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita dúlt Írországban arról, hogy bojkottálják-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG