2p

A képviselők szerint fokozni kéne a nyomást a kormányon.

Levélben szólította fel az Európai Bizottságot a Magyarországnak nyújtott összes uniós támogatás befagyasztására az Európai Parlamenti 5 frakciójának 26 képviselője, mert szerintük a magyar kormány sokat rontott az ország jogállamisági helyzetén, írja az Euronews. A levelet az 5 frakcióból összeállt csoport Piotr Serafin költségvetési biztosnak és Michael McGrath demokráciáért és jogállamiságért felelős biztosnak címezte.

A képviselők szerint fokozni kéne a nyomást a kormányon, hogy hagyjon fel az uniós értékek és jogszabályok megsértésével. „Sajnálatos módon a 2022. decemberi határozatok óta Magyarország nemhogy nem tett érdemi előrelépést az előírt feltételek és mérföldkövek teljesítése felé, hanem ehelyett további riasztó visszalépéseknek voltunk tanúi” – írják a levélben.

A képviselők négy nagyobb problémát említenek: az Integritás Hatóság munkájába való közvetlen kormányzati beavatkozást, célozva a Hatóság elnöke ellen indított nyomozásra. Szó volt az igazságszolgáltatás függetlenségének aláásásáról, utalva arra az igazságügyi reformra, amely példátlan tiltakozást váltott ki a magyar bírók egy részéből. A gyülekezési törvény korlátozását is problémásnak találták, hasonlóan a Szuverenitásvédelmi Hivatal kritikus hangok ellehetetlenítését lehetővé tevő tevékenységéhez.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
Nemzetközi Frissítve: nem business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 10:58
Csak elment az uniós csúcsra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG