1p

Szijjártó Péter hétfői bejelentésével ellentétben mégsem jön a héten Magyarországra Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium Telexnek küldött válaszából, miután a lap a találkozó részleteiről érdeklődött a sajtóosztályon.

„A jelenlegi információk alapján az ukrán kormány végül Tarasz Kacska, Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettest delegálta a budapesti tárgyalásra, amelyre várhatóan csütörtökön kerül majd sor” – áll a külügyminisztérium Telexnek küldött válaszában.

Szijjártó hétfőn még úgy fogalmazott: „a magyar–ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli”, ugyanakkor a magyar kormány „továbbra is a párbeszéd híve”, ezért utazik Magyarországra az ukrán külügyminiszter.

Arról, hogy végül miért változott a terv, a minisztérium sajtóosztálya nem adott tájékoztatást.

Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter most nem érkezik hazánkba
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter most nem érkezik hazánkba
Fotó: X/@andrii_sybiha

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 19:35
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
Nemzetközi Kritikusan fogy az idő, közel 1500 halálos áldozata van a földrengéseknek Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:00
Már legalább 1450 halálos áldozata van a venezuelai földrengéseknek.
Nemzetközi Dél-Korea gigászi AI- és chipfejlesztési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:33
Az ország nagyszabású beruházási programot jelentett be a félvezetőgyártás, a fizikai mesterséges intelligencia és az MI-adatközpontok fejlesztésére, amelynek célja az ország technológiai versenyképességének erősítése.
Nemzetközi Az izraeliek felrobbantottak egy teljes Hezbollah-alagútrendszert
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:24
Izrael azt közölte, hogy a hadserege Dél-Libanonban felrobbantotta az Irán által támogatott libanoni síita Hezbollah terrorszervezet egyik kiterjedt alagútrendszerét.
Nemzetközi Kína bekeményített a japánokkal szemben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 07:43
Exportkorlátozási listára helyezett számos japán céget és szervezetet Kína, arra hivatkozva, hogy védeni kívánja nemzetbiztonsági érdekeit és teljesíti nemzetközi kötelezettségeit.
Nemzetközi Közel-Kelet: hétvégén lőttek, holnap tárgyalnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:48
Katar fővárosában, Dohában folytatódhatnak az Egyesült Államok és Irán közötti egyeztetések – közölték amerikai tisztségviselők. Mindez azután, hogy hévégén az amerikai lőttek iráni radar és kommunikációs állomásokat, az irániak pedig újra támadták az arab-országok amerikai bázisait.
Nemzetközi Futball-vb: Kanada jutott elsőként a nyolcaddöntőbe
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:15
A társházigazda kanadai labdarúgó-válogatott az egyenes kieséses szakasz első mérkőzésén a ráadásban, a 92, percben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte a dél-afrikaiakat.
Nemzetközi Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 15:31
A frontvonaltól 300, illetve 700 kilométerre csapott le két olajfinomítóra az ukrán haderő vasárnapra virradóra. Eközben Oroszország az ukrán fővárost támadja.
Nemzetközi Ismét légvédelmi szirénákra ébredtek a Közel-Keleten: ennyit a megállapodásról?
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 12:57
Kuvaiti és bahreini katonai létesítményeket támadott Irán vasárnap hajnalban, amelyek az Egyesült Államok hadseregéhez tartoznak. Az amerikai erőket nem érte veszteség, a két fél egymást vádolja a tűzszünet megsértésével.
Nemzetközi Lemond a szerb elnök, miniszterelnökként térhet vissza
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 10:35
Aleksandar Vučić a szerb alkotmány alapján nem jelöltetheti magát harmadjára is elnöknek. Idő előtt lemond tisztségéről, később pedig miniszterelnökként térhet vissza a politikába. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG