2p

Az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban erről is beszélt.

Az EU szorosan együttműködik az amerikai kormánnyal a kereskedelmi megállapodás érdekében, de ragaszkodik az elveihez, és megvédi érdekeit – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.

Az legutóbbi uniós csúcsról szóló európai parlamenti vita keretében Ursula von der Leyen emlékeztetett, hogy február óta az Egyesült Államok vámokat vetett ki az európai kereskedelem 70 százalékára, „ezen intézkedések mértéke és terjedelme példátlan.” „Ezért az álláspontunknak világosnak kell lennie: határozottak leszünk, és előnyben részesítjük a tárgyalásos megoldást, amin éjjel nappal dolgozunk, mert hisszük, hogy a vámok rosszak az üzletnek” – hangsúlyozta.

Kiemelte: az Európai Uniónak a versenyképesség erősítése érdekében egyszerűsítenie kell a szabályozásokat, csökkentenie kell az energiaárakat, gyorsítania kell a döntéshozatalt és biztosítania a szükséges tőkét a vállalkozások számára. Szerinte bár Európa nehéz időszakon megy keresztül, ez egyben a lehetőségek pillanata is – amelyet „azonnal meg kell ragadni”.


Fotó: EPA/RONALD WITTEK

A bizottság elnöke kiemelte, hogy az energia-infrastruktúrába történő beruházások – így a hálózatok, összekötő rendszerek és tárolókapacitások fejlesztése – kulcsfontosságúak a költségek csökkentésében. Emellett sürgette a megfizethető energia akcióterv teljes körű végrehajtását, valamint azt a célkitűzést, hogy az EU 2027 végéig teljesen felszámolja az orosz gáz- és olajimportot.

„Eljött az ideje, hogy elzárjuk a csapot, és végleg lezárjuk a fosszilis energia korát Európában” – fogalmazott von der Leyen. Az európai védelmi felkészültségről szólva, az elnök elmondta: Európa védelme a tagállamok felelőssége, és nem támaszkodhat másokra.

Az EU új védelmi stratégiája, akár 800 milliárd euró beruházást tesz lehetővé. Már 16 tagállam kérte a védelmi kiadások bővítését lehetővé tevő mentességi záradék aktiválását, és tíz ország jelezte részvételét a 150 milliárd eurós közös beszerzési programban. Hangsúlyozta, hogy a cél közös európai fejlesztések, a védelmi ipar megerősítése, munkahelyteremtés, valamint a NATO-val való szoros együttműködés.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG