2p

Erről a palesztin elnök beszélt.

Mahmúd Abbász abból az alkalomból érkezett Madridba, hogy a dél-európai ország májusban elismerte az önálló palesztin állam létezését, a hét elején pedig első nagykövete átadta megbízólevelét VI. Fülöp spanyol királynak.

Abbász köszönetet mondott Spanyolországnak erőfeszítéseiért, amelyet a palesztin állam elismerése és a kétállami megoldás érdekében tett az Európai Unióban, valamint más nemzetközi fórumokon. "Mindez azt tükrözi, hogy Spanyolország, népe és kormánya elkötelezett a nemzetközi törvényesség mellett ezen a területen" - mondta.

Mahmúd Abbász palesztin elnököt fogadja Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a madridi kormányfői hivatalban, a Moncloa-palotában 2024. szeptember 19-én
Mahmúd Abbász palesztin elnököt fogadja Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a madridi kormányfői hivatalban, a Moncloa-palotában 2024. szeptember 19-én
Fotó: MTI/EPA/EFE/Javier Lizón

Kiemelte a dél-európai ország eddigi közvetítő szerepét a béke elérésében, felidézve az 1991-ben, Madridban rendezett közel-keleti békekonferenciát, amelynek megismétlését időszerűnek tartja.

"Célunk az, hogy megállítsuk ezt, a népünk elleni támadást" - jelentette ki Abbász, aki követelte az izraeli csapatok kivonását Gázából és a megszállt területekről.

A spanyol miniszterelnök mérföldkőnek nevezte a palesztin elnök spanyolországi látogatását, amelynek alkalmából szót emelt a háború azonnali befejezése mellett.

"Nem élhetünk együtt a halállal és a pusztítással, és nem kell normalizálnunk az erőszakot" - fogalmazott, figyelmeztetve a feszültség eszkalálódásának kockázatára a libanoni robbantásokat követően, amelyekért a Hezbollah, síita milícia Izraelt tartja felelősnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG