1p

Gyenge lett a negyedév.

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó 409 millió dollár nettó nyereséggel zárta az idei első negyedévet, ami 71 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 1,39 milliárd dollár profitnál – közölte a cég a New York-i tőzsde keddi kereskedésének leállítása után. A Tesla teljes negyedéves bevétele 9 százalékkal, 19,34 milliárd dollárra csökkent a tavalyi első negyedévi 21,3 milliárd dollárról, elmarad a szakértői várakozások átlagában szereplő 21,45 milliárd dollártól. A cég a visszaesést a sanghaji, berlini, fremonti és austini gyárak gyártósorainak fejlesztésével és ezzel a termelés ideiglenes csökkenésével indokolta, illetve azzal, hogy mérsékelte autóinak átlagos árát az eladások élénkítése céljából. A Tesla 13 százalékkal kevesebb, 336 ezer 681 járművet szállított ki, ami a leggyengébb negyedévet jelentette 2022 óta – írta a 24.hu.

 

Címkék: Nemzetközi Tesla

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
Nemzetközi Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 17:09
Ellentámadásokat és új, orosz területen indított műveleteket jelentett be szerdán Mihajlo Drapatij.
Nemzetközi Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:42
Amerikai csapásokat helyezett kilátásba iráni támadások esetén.
Nemzetközi Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:31
Farönkökkel támadtak a katonákra, lövéssel válaszolt a lett hadsereg.
Nemzetközi Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
Wéber Balázs | 2026. július 22. 14:56
Az Egyesült Államok Nicolas Maduro hatalmának megdöntése révén idén januárban szerzett ellenőrzést a venezuelai olajeladások felett, amelyek azóta mintegy 13 milliárd dollár bevételt hozhattak. Ennek az összegnek azonban a jelek szerint csak a töredéke áramlott vissza Venezuelába, a többinek a sorsa egyelőre ismeretlen.
Nemzetközi Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:13
550 millió eurós bírság miatt háborognak. 
Nemzetközi Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:58
Háromról két fontra csökkenti a buszjegyek árplafonját.
Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG