2p

Az exit pollokkal ellentétben nem a regnáló szociáldemokrata kormányfő, Marcel Ciolacu, hanem a soviniszta, oroszbarát független Călin Georgescu nyeri a romániai elnökválasztás első fordulóját. A második fordulóba kerülésért nagy a verseny a Ciolacu és az ellenzéki Elena Lasconi között.

Óriásit borult a papírforma a romániai elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában. Az exit pollok adatai alapján úgy tűnt, Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök (PSD) magasan, 25 százalékkal nyeri a voksolást, mögötte pedig nagy harc lesz a második helyért.

Ehhez képest a szavazatok 99,68 százalékának összesítése után a független Călin Georgescu áll az élen 22,3 százalékkal. Georgescu 2020-ban lett ismert arca a román politikának, mikor parlamenti választásokat követően az akkor frissen képviselethez jutott soviniszta Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kormányfőnek javasolta, és azóta is oroszpárti, valamint legionárius (a második világháború alatt a román szélsőjobboldal mozgalma volt) nézeteket vall. A második helyen 19,2 százalékos eredménnyel Ciolacu áll, a harmadik pedig 19,1 százalékkal Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és államfőjelöltje.

Marcel Ciolacu csalódott lehet még akkor is, ha bejut a második fordulóba
Marcel Ciolacu csalódott lehet még akkor is, ha bejut a második fordulóba
Fotó: Twitter

Az AUR elnöke, George Simion csak a negyedik helyen áll 13,9 százalékkal. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ jelöltje, Kelemen Hunor 4,8 százaléknyi voksot kapott, a magyar jelölt Kovászna és Hargita megyék mellett Maros, Szatmár, Szilágy és Bihar megyében is diadalmaskodni tudott.

Az eddigi államfő, Klaus Iohannis jelenlegi második ciklusát tölti, így nem indulhatott újra az államfői posztért. A második fordulóba, melyet két hét múlva tartanak, a két legtöbb voksot szerző jelölt kerül.

(via Transtelex)

Frissítés:

Az USR párhuzamos szavazatszámlálása szerint jelöltjük, Elena Lasconi a diaszpóra és Bukarest szavazatainak köszönhetően megelőzte Marcel Ciolacut, így pillanatnyilag úgy tűnik, a progresszív jelölt lehet a soviniszta aspiráns ellenfele a második fordulóban. Az MTI a román választási hatóság adataira hivatkozva azt írja, Lasconi 434 szavazattal szerzett többet, mint a hivatalban levő kormányfő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
Nemzetközi Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 11:17
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. Magyar Péter szerint „bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”.
Nemzetközi Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére 
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:51
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel, tíz kilométerre Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől – jelentette be Nicusor Dan román államfő.
Nemzetközi Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:01
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant – közölték diplomáciai források New Yorkban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG