3p

Vizsgálat indult csütörtökön Tony Lee, a kormányzó brit Konzervatív Párt kampányigazgatója és felesége, Laura Saunders konzervatív képviselőjelölt ellen azzal a gyanúval, hogy a jövő havi parlamenti választások kiírása előtt fogadtak a választás időpontjára.

Rishi Sunak miniszterelnök május végén jelentette be, hogy július 4-én tartják a nagy-britanniai parlamenti választásokat. A döntés meglepetést keltett még a Konzervatív Párton belül is, mivel minden felmérés azt mutatja, hogy a konzervatívok jelenleg 20 százalékpontot meghaladó támogatottsági hátrányban járnak a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt mögött.

A brit szerencsejáték-felügyelet (Gambling Commission) először Laura Saunders ügyében indított vizsgálatot, miután felmerült a gyanú, hogy a konzervatív képviselőjelölt - aki a nyugat-angliai Bristol egyik választókerületében indul - Sunak bejelentése előtt nem sokkal fogadást tett az egyik fogadóhálózatnál a július 4-i választási időpontra.

A mondás szerint nem zörög a haraszt, ha nem fújják ...
A mondás szerint nem zörög a haraszt, ha nem fújják ...
Fotó: Depositphotos

A Konzervatív Párt londoni központja csütörtökön azonban bejelentette azt is, hogy Tony Lee, a párt kampányszervezési igazgatója, Laura Saunders férje előző nap "szabadságra ment". A pártközpont nem részletezte ennek okát, de a BBC közszolgálati médiatársaság csütörtöki beszámolója szerint a szerencsejáték-felügyelet Lee ügyében is vizsgálatot kezdett bennfentes információk birtokában kötött fogadás gyanújával.

A Gambling Commission szóvivője a BBC-nek csütörtökön megerősítette: a felügyelet vizsgálja, hogy "történtek-e törvénysértések a parlamenti választások időpontjával kapcsolatban".

Hivatalos forrásból egyelőre nem hangzott el, hogy milyen összegű tétekről van szó.

A brit szerencsejáték-törvény alapján bűncselekménynek minősül, ha valaki bennfentes információ birtokában, jogosulatlan haszonszerzés céljával vesz részt fogadójátékban.

A múlt héten Rishi Sunak egyik közvetlen munkatársa, Craig Williams képviselőjelölt keveredett hasonló botrányba, miután kiderült, hogy a kormányfő bejelentése előtt egy nappal 100 fontot tett fel a választások időpontjára kiírt fogadásra.

Williams - aki a walesi Montgomeryshire and Glyndwr választókerületben indul a konzervatívok képviselői mandátumáért - az ügy kipattanása után nyilvánosan elnézést kért és elismerte, hogy "óriási hibát követett el".

A brit szerencsejáték-felügyelet Williams ügyében is vizsgálatot indított. Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője csütörtöki nyilatkozatában úgy fogalmazott: sokatmondó, hogy Sunak nem menesztette a gyanúba keveredett konzervatív politikusokat. Hozzátette: ha ilyesmi egy munkáspárti jelöltről derülne ki, az illetőt a párt "úgy hajítaná ki, hogy a lába nem éri a földet". (MTI)
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG