2p

Megúszták a késes támadást.

A Scotland Yard eddigi vizsgálatai szerint hárman támadtak a múlt héten Londonban késsel megsebesített iráni ellenzéki újságíróra, és a támadás után szinte azonnal mindhárman külföldre menekültek. Az incidens a délnyugat-londoni Wimbledon kerületben történt péntek este. A késes támadás a 36 éves Pouria Zeraatit, a londoni székhelyű, perzsa nyelven dolgozó Iran International médiatársaság újságíróját érte. Zerati a lábán sérült meg, de néhány napi kórházi kezelés után hazatérhetett.

A megtámadott újságíró már jobban van
A megtámadott újságíró már jobban van
Fotó: X/Pouria Zeraati

A Scotland Yard kedden késő este ismertetett legfrissebb tájékoztatásában megerősítette, hogy miután a sértettet foglalkoztató médiaorgánumot korábban több fenyegetés érte, a vizsgálatot a rendőrség terrorellenes ügyosztálya irányítja.

A tájékoztatás szerint a nyomozók kiderítették, hogy az újságírót két férfi támadta meg az utcán, majd egy autóval, amelyet harmadik társuk vezetett, elmenekültek a helyszínről. A kék Mazda 3-ast nem sokkal később üresen megtalálták egy közeli városrészben.

A vizsgálat feltárta azt is, hogy a három gyanúsított a támadás után egyenesen a londoni Heathrow repülőtérre utazott, és néhány órán belül külföldre távoztak.

Dominic Murphy, a Scotland Yard terrorizmusellenes parancsnokságának vezetője a tájékoztatáshoz fűzött nyilatkozatában - nevek említése nélkül - közölte, hogy a nyomozók azonosították a három gyanúsítottat. Murphy nem említette, hogy a feltételezett támadók hova utaztak Londonból, de közölte, hogy a Scotland Yard külföldi partnerszervezetekkel együtt dolgozik a további részletek felderítésén.

Feltáró riport, szankciók

A brit kormány nemrégiben szankciókat jelentett be az iráni Forradalmi Gárda több vezetője ellen, elsősorban brit, illetve Nagy-Britanniában tevékenykedő újságírók és jogvédő aktivisták fenyegetése miatt.

E szankciók előzményeként az ITV News brit kereskedelmi televízió feltáró riportot közölt arról, hogy az iráni fegyveres testület egyik különleges egysége merényletterveket szőtt az Iran International két műsorvezetője ellen.

A riportműsorban elhangzott, hogy iráni hírszerzési ügynökök 200 ezer dollárt ajánlottak egy embercsempésznek az Iran International két munkatársának meggyilkolásáért, az embercsempész azonban kapcsolatba lépett az ITV-vel és beszámolt az ügyről.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Irán

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Nemzetközi Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:59
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Nemzetközi Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:30
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy több tagállamban a jogállamiság romlása veszélyezteti az uniós források megfelelő felhasználását.  
Nemzetközi Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 15:46
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
Nemzetközi Brutális adat jött: ennyivel csökkent a forgalom a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:13
A Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom február óta gyakorlatilag leállt – közölte kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Az átkelő hajók száma február 28-a óta 95,3 százalékkal csökkent.
Nemzetközi Tapsviharral vette be az uralkodó az amerikai demokrácia fellegvárát
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:39
A brit király volt a második, aki mindezt megtehette. Lelkesen fogadák. 
Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG