2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Bíróság elé állt Jun Szogjol, aki szerint szó sem volt puccskísérletről, ő csak figyelmeztetni akarta a dél-koreai népet. Akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá.

Megkezdődött hétfőn Jun Szogjol volt dél-koreai elnök büntetőpere, akit a tavaly decemberi, hat órán át érvényes hadiállapot kihirdetése miatt lázadás vezetésével vádolnak.

Az elnöki tisztségéből felmentett Jun ellen januárban indítottak büntetőeljárást lázadás miatt. Amennyiben bűnösnek találja a bíróság, akár hosszú börtönbüntetésre is ítélhetik. Az ügyészség szerint Jun felhatalmazás nélkül tett kísérletet az állami intézményrendszer megbénítására, és ezzel veszélybe sodorta az alkotmányos rendet az országban.

Hétfői tárgyalásán a volt elnök tagadta, hogy államcsínyt próbált volna végrehajtani.

„A hadiállapot nem egyenlő az államcsínnyel”

- hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem állt szándékában megbénítani az országot, csupán egy „békés figyelmeztetést” akart küldeni az ellenzék „túlkapásai” miatt. A hadiállapottal arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a parlamentben a többséggel rendelkező ellenzék eljárást indított több mint húsz tisztségviselő, köztük az állami számvevőszék vezetője ellen, amit veszélyes fordulópontnak értékelt.

Elmondása szerint a hadiállapot kihirdetése egy „üzenetértékű” figyelmeztetés volt a nemzetnek, amelyről korábban védelmi miniszterével is egyeztetett. Ugyanakkor elismerte, hogy a hadsereg egyes tagjai valóban túllépték a hatáskörüket. Szavai szerint a katonák félreérthették a szándékát, mivel őket más irányelvek alapján képezték ki hadiállapot bevezetése esetén.

A lázadás vádja Dél-Koreában rendkívül súlyos következményekkel járhat, akár életfogytiglani börtönbüntetéssel vagy halálbüntetéssel is – bár az utóbbi kiszabására 1997 óta nem volt példa az országban.

Jun Szogjol tavaly december 3-án – általános megdöbbenést keltve – pár órára hadiállapotot hirdetett, ellenzéke szerint azzal a céllal, hogy leszámoljon politikai ellenfeleivel. Emiatt december közepén – a parlament által kezdeményezett alkotmányos vádeljárás nyomán – felfüggesztették hivatalából.

Dél-Koreában június 3-án elnökválasztást tartanak, miután az alkotmánybíróság április elején helybenhagyta a Jun ellen indított alkotmányos vádeljárást, és ezzel végleg elmozdította hivatalából az elnököt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A törésvonalak mélyülésére figyelmeztetett az ENSZ-főtitkár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 17:22
Az emberiség jövőjét a jelen négy kihívására – a fegyveres konfliktusokra, az egyenlőtlenségekre, az éghajlatváltozásra és a mesterséges intelligenciára – adott válaszok fogják meghatározni – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár kedden, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű plenáris hetét megnyitó beszédében, amelyben egyúttal figyelmeztetett a szemben álló tömbök közötti törésvonalak mélyülésére is.
Nemzetközi Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését kérte a Legfőbb Ügyészség
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:54
Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
Nemzetközi Még mindig többezer illegális bevándorló él a ceutai utcákon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:19
Spanyolország tovább erősíti a két észak-afrikai spanyol autonóm város határvédelmét a szomszédos Marokkóban esedékes parlamenti választások miatt – közölte az El País című napilap kedden.
Nemzetközi Már televíziós csatornát is elneveztek Donald Trumpról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 14:51
Trump TV néven indított hétfőn új, a nap 24 órájában elérhető streamingszolgáltatást a Fehér Ház, miután több vezető amerikai televíziós csatorna megtagadta a közvetítést a Fehér Házból, tiltakozva Donald Trump amerikai elnök legutóbbi, három sajtóorgánum kitiltásáról szóló rendelkezése ellen.
Nemzetközi Kiszámíthatatlan, mi sül ki Trump és Zelenszkij keddi találkozásából
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 12:53
Patriotok a tűzszünetért cserébe – ez is egy lehetséges forgatókönyv.
Nemzetközi Nekiment Brüsszelnek az üzemanyagárak miatt Robert Fico
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 12:38
Rendkívüli uniós csúcsot is összehívna a szlovák miniszterelnök.
Nemzetközi Észak-Korea hiperszonikus fegyvert tesztelt?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 09:39
Valamiket mindenesetre kilőttek, Kim Dzsongun pedig nagyon büszke.
Nemzetközi Kemény üzenetet kapott Magyar Péter Kijevből
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:23
Egyre feszültebb az ukrán-magyar viszony.
Nemzetközi Német választások: lemondott a CDU csúfosan elbukott vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 07:03
De bízik pártja feltámadásában a tartományi vezető.
Nemzetközi Beszállnak a britek a jemeni háborúba
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 06:46
Segítik a szaúdi légierő műveleteit.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG