3p

Bendarzsevszkij Anton ugyanakkor eszkalációra nem számít.  

„Igazából csak idő kérdése volt, hogy személyi sérüléssel járó, hasonló incidensek történnek, sőt, csoda, hogy eddig nem volt még rá példa”, így kommentálta a posztszovjet térség szakértője közösségi oldalán azt, hogy péntek hajnalban robbanótöltettel felszerelt orosz drón zuhant egy panelház tetejére a romániai Galatiban, két ember könnyebb sérülését okozva.

A becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint. A lakásban két személy tartózkodott, akiknek sikerült kimenekülniük. A panelházból mintegy 70 ember menekült ki a maga erejéből, illetve a helyszínre érkező katasztrófavédelmi erők segítségével. A katonai tűzoltók eloltották a tüzet.

Lángol egy panelház teteje, amelyre robbanótöltettel ellátott drón zuhant a kelet-romániai Galatiban
Lángol egy panelház teteje, amelyre robbanótöltettel ellátott drón zuhant a kelet-romániai Galatiban
Fotó: MTI/AP/ISU Galati/román Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség

Bendarzsevszkij Anton emlékeztetett: az elmúlt években Oroszország jelentősen növelni tudta a legyártott drónok számát, és néhány naponta több száz – vagyis egyetlen hónap alatt több ezer – harci drónnal támadja Ukrajna területét.

Felidézte: 2022. novemberében a lengyel-ukrán határ közelében Przewodów faluban egy rakéta becsapódása két embert megölt egy gabonaszárító telepen. A későbbi vizsgálatok ugyanakkor azt mutatták, hogy egy ukrán légvédelmi rakéta tért le a pályájáról, miközben egy nagy orosz rakétatámadással szemben védekeztek.

2023-tól kezdve több alkalommal találtak orosz Shahed drónok maradványait Tulcea megyében, a Duna-delta román oldalán, és azóta folyamatosak voltak a határsértések. Az eddigi egyik legsúlyosabb, NATO-tagállamort ért incidens pedig 2025 szeptemberében történt, amikor több orosz drón hatolt be Lengyelország területére, de személyi sérülés akkor nem történt.

Most viszont már „személyi sérülés is történt egy orosz Gerany / Shahed drón által, egy EU és NATO ország területén”.

Bendarzsevszkij szerint Románia és Lengyelország az egyre nagyobb méretű, ukrán hátország elleni támadások miatt mindig is veszélyben lesz. Ugyanakkor „eszkaláció nem lesz belőle – sem az oroszok, sem a NATO nem akar konfrontációt”, tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a Duna-menti Galati mindössze 20 kilométerre fekszik az ukrán határtól, és a közeli ukrán Reni és Izmail kikötők az orosz támadások rendszeres célpontjai, mivel kulcsszerepet játszanak az ukrán exportban és logisztikában. Valószínűleg ezek lehettek most is az oroszok célkeresztjében. Az ilyen esetekből „egyre több lesz, készülni kell rá.”

Felidézte, hogy a májusi, balti légtérben történt drónincidensek után (akkor pályájukról letért vagy letérített ukrán drónok hatoltak be a Balti-államok területére) a balti országok próbálják gyorsítani a drónfal projektet, és 2026. harmadik negyedévében elindulhat majd a rendkívüli beszerzési folyamat. Esetükben az elsődleges védelmi vonal – ha minden jól megy – akár az év végéig működésbe léphet, tette hozzá Bendarzsevszkij Anton.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG