Csalt a Manchester City, és ennek a történetnek senki számára nem lesz jó vége

Bombaként robbant a múlt hét végén a hír, hogy a Premier League (PL) által felkért független bizottság 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találta a Manchester Cityt a több éve húzódó eljárás végén. Kedd este aztán megjött a hivatalos bejelentés is: a klubot az összes vádpontban bűnösnek találták.

A focit akár csak érintőlegesen is követőknek is jól tudják: a Manchester City az elmúlt bő évtized egyik legsikeresebb csapata. Nyolc angol bajnoki cím, 4 FA-kupa-győzelem, 8 ligakupa-elsőség és egy Bajnokok Ligája győzelem a mérleg azóta, hogy az Abu Dhabi United Group 2008-ban megvásárolta a klubot, amely ezelőtt utoljára az 1967-1968-os szezonban volt bajnok, FA-kupát 1969-ben nyert, és egyetlen korábbi európai kupagyőzelmét is még az 1969-1970-es szezonban aratta az azóta megboldogult Kupagyőztesek Európa Kupájában (KEK).

A mostani ítélet viszont azt jelenti, hogy minden, ami 2008 óta történt, csaláson alapult. Anélkül, hogy részletesen ismertetnék a 115 vádpontot, azok alapvetően a következők köré csoportosulnak:

1. A klub tulajdonosai más cégeken keresztül nyújtottak támogatást a klubnak, ezeket a pénzeket hamisan valós kereskedelmi bevételeknek (például szponzori szerződéseknek) álcázva.
2. A klub a valós kiadásait is eltitkolta, és például Roberto Mancini edzőnek is bújtatott módon, egy konzultációs cégen „keresztülfolyatva” adta a fizetésének egy részét. „Csalárd” szerződéseket kötöttek több játékossal is azok képjogairól, ezzel is átcsatornázva a valós fizetésüket más, a könyvelésben nem szereplő irányokba.
3. Ezekkel a gyakorlatokkal a Manchester City mind a PL profitabilitási és fenntarthatósági szabályozását (PSR), mind az UEFA pénzügyi fair play (FFP) szabályozását megkerülte, így a szabályokat betartó csapatokkal szemben jogosulatlan előnyre tett szert.
4. A klub a vizsgálat során sem működött együtt az ellenőrökkel, szisztematikusan akadályozva az ügy feltárását.

A klub bejelentette, hogy fellebbez a pénteki határidőig. Ferran Sorrano, a klub ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a döntés egy „összeesküvés-elméleten” alapszik a PL részéről.

A fellebbezés eredményétől függetlenül azonban elindul a szankcionálási eljárás is. Úgy tűnik tehát, hogy ez a 2019 óta zajló (akkor kezdtek vizsgálódni a PL-ben egy Der Spiegelben megjelent oknyomozó cikk nyomán) történet az idén végre lezárul.

„Most hogy megvan a bizottság döntése, elkötelezettek vagyunk abban, hogy az eljárás további részét gyorsan lezárjuk, hogy a bajnokság, a klubok és a szurkolók számára is tiszta helyzetet teremtsünk”

– nyilatkozta Richard Masters, a P: ügyvezető igazgatója a döntés bejelentése után.

Nem lehet a múltat megváltoztatni

Ha onnan indulunk ki, hogy a döntőbírák szerint egy kivételével az összes vádpontban bűnös a City, akkor kimondhatjuk, hogy a klub a vizsgált, 2009 és 2018 közötti időszakban szisztematikus, rendszerszintű csalást vitt véghez, amely döntően befolyásolta a csapat pályán nyújtott teljesítményét (hiszen a csalárd módon elkönyvelt magasabb bevételek és alacsonyabb kiadások több és jobb játékos leigazolását tették lehetővé).

Na de lehetséges-e ilyen esetben a megnyugtató lezárás? És mi lesz a City büntetése? A helyzet az, hogy a PL most olyan helyzetbe kormányozta magát, ahonnan nincs jó kiút.

Érthető módon a többi angol csapat szurkolói a heves kárörvendés és a gúnyolódó mémek gyártása mellett már azt számolgatják, kinek mennyi plusz bajnoki cím és kupagyőzelem jut. (Csak a rend kedvéért: ha a dolog ennyire egyszerű lenne, akkor a vizsgált időszakban a városi rivális Manchester United kétszer, míg a Liverpool egyszer végzett a City mögött másodikként, FA-kupa győztesként a Stoke Cityt verte a döntőben a Manchester City, a ligakupa döntőiben pedig a Sunderland, a Liverpool és az Arsenal ellen győzedelmeskedett a csapat.)

Pep Guardiola is the Lance Armstrong of football. https://t.co/o3xy2dxKxO pic.twitter.com/7ecr1D5gLU

— Dave Powers davepowersg.bsky.social (@dpowersgomez) September 25, 2026

Ez azonban nem ennyire egyszerű. Ki tudja, hogy alakult volna a bajnoki versenyfutás, ha a City valahol a középmezőnyben vergődik? Voltak olyan évek, amikor toronymagasan nyerték a bajnokságot, üldözőik pedig mondjuk inkább a BL-re koncentráltak, és nem arra, hogy a bajnokságban harmadik helyett másodikak legyenek. Vagy mi van a kupákban azokkal, akiket a döntőig vezető úton ejtett ki a City? Igazságos lenne egyszerűen visszamenőleg odaadni másoknak ezeket a címeket?

És ha még igazságos is lenne, kárpótolná-e ez a többi csapat szurkolóját? A City első „újkori” bajnoki győzelme a híres-hírhedt Agueroooooo-pillanat – az argentin csatár az utolsó utáni pillanatban talált be a QPR ellen, ezzel a City a ráadásban fordította meg vesztes állásról a meccsét az utolsó fordulóban, és énekelte ki a sajtot a már magukat bajnoknak érző Manchester United-szurkolók szájából. A City-szurkolók önfeledt ünneplését és a United-szurkolók kétségbeesését 15 év távlatából már nem lehet visszacsinálni, ez a hajó már elment.

Vagy említhetnénk a PL-történelem egyik legdrámaibb pillanatát is, amikor a Cityvel a 2013-2014-es szezonban a bajnoki címért kiélezett küzdelmet vívó Liverpool legendás, de a klubbal soha végül bajnokságot nem nyerő csapatkapitánya, Steven Gerrard elcsúszott a Chelsea elleni hazai, a 36. fordulóban vívott meccsen. A Chelsea végül 2-0-ra nyert, a Liverpool bajnoki esélyei pedig elúsztak. Gerrard saját elmondása szerint még hosszú-hosszú évekig gyötrődött a történteken, a rivális szurkolók pedig a visszavonulásáig gúnyolták azért, mert rajta ment el a csapata első bajnoki címe az 1989-1990-es szezon óta. Ha most, 12 évvel a meccs után Gerrard nyakába akasztanának egy PL-aranyérmet, akkor az meg nem történné tenné, amit a játékos akkor és azután átélt? Nyilván nem. És mi van mondjuk Brendar Rogersszel, aki a Liverpool edzőjeként a klubtörténetbe írhatta volna be magát bajnokként, ehelyett kevesebb mint másfél évvel később elküldték a kispadról.

Arról nem is beszélve, hogy ugyan a vizsgálat nem terjedt ki 2019-től napjainkig, de ha feltételezzük is, hogy azóta minden rendben zajlott a klubnál, akkor sem lehet tisztának nevezni az azóta elért sikereket sem. A szponzorok, a bevételek, a legjobb játékosok, edzők mind a korábbi sikerek nyomán érkeztek, a korábbi csalás nélkül biztosan nem jutott volna erre a szintre a csapat ilyen rövid idő alatt. (És hát a jelek arra mutatnak, hogy azóta sem ment minden tisztán. A 2022-ben leigazolt Erling Haaland átigazolásával kapcsolatban a napokban terjedt el a hír, hogy a lekönyvelt 51 millió font helyett a valóságban 250 millió font körül fizethetett érte a City – csak az összegeket valahogy máshogyan juttatták el a Borussia Dortmundhoz és az ügynökökhöz.)

Irány a megye kettő?

A múltat tehát végképp eltörölni, de még átírni sem nagyon lehet már. A legjobb megoldásként tehát valami olyasmi kínálkozik, hogy (mint mondjuk a Tour de France-t sokszorosan doppingolással megnyert Lance Armstron esetében, hogy elveszik a győzelmeit, de új győztest, sorrendet nem hirdetnek.

Nyilván kapni fog a klub egy jókora bírságot is, de a PL-nek most mégiscsak példát kéne statuálnia, hiszen mint kiderült, egy klub hosszú éveken át az orruknál fogva vezette őket, sőt még most is mindent tagad, és ahol lehetett, akadályozta az eljárást.

Felmerült olyan lépés, hogy a Cityt egész egyszerűen kizárják a PL-ből, csakhogy ez sem olyan egyszerű. A bajnokságok osztályai egymásra épülnek, tehát nem lehet csak úgy egy klubot kirakni a PL-ből és a második/harmadik/akárhanyadik osztályba száműzni. Ki kerülne a City helyére? Kinek a helyére kerülne a City a – mondjuk – negyedik osztályban. Ráadásul a PL döntőbírósága és szankciói értelemszerűen kizárólag az első osztályra vonatkozhatnak, a többi osztály az angol labdarúgó-szövetség, az FA hatáskörébe tartozik.

A célt tehát valami olyasmivel lehetne elérni, hogy a City egy biztos kiesést jelentő (mondjuk 80-90 pontos) pontlevonásban részesül idén, és jövőre a Championshipben, azaz a másodosztályban vitézkedhet. A levonást akár több szezononra is ki lehet terjeszteni, és akkor ha jövőre feljut a City, utána megint ki is esne. Ezzel ugye effektíve a Bajnokok Ligájából is jó időre száműznék a klubot, amely így nemcsak a PL zsíros pénzdíjaitól, de a BL évi százmillió font körüli bevételeitől is búcsúzhatna.

Ehhez járulhatna még egy kizárás az átigazolási piacról is néhány szezonra.

Egy ilyen intézkedéscsomaggal gyakorlatilag meg lehetne szüntetni a City topcsapat státuszát hosszú-hosszú évekre. A most már tényleg jól ellenőrzött bevételekből nem lehetne a sztárjátékosokból álló keretet fizetni.  A csapatot nyilván elhagynák a nem Abu-Dzabihoz kötődő szponzorok, mint a Puma, a Revolut, a BYD, az OKX vagy az Unilever.

És még itt sincs vége a történetnek. A rivális csapatok ügyvédei ugyanis már fogalmazzák a kereseteket, amelyekben kártérítést követelnek a Citytől az elmaradt bevételeik és sikereik miatt. Ez újabb több százmillió fontos tételt jelenthet.

Ha a tulajdonosok nem is szállnak ki a projektből, akkor is évtizedes távlatban elképzelhető csak, hogy organikus építkezéssel a csapat újra a PL dobogója közelébe kerülhessen, de a klub teljes csődbe menetele és megszűnése is elképzelhető forgatókönyv.

És hát miért ne szállnának ki a tulajdonosok? Az egész történet célja a „sportmosdatás” lett volna, azaz az emberi jogi problémák miatt igencsak kétes reputációjú uralkodócsalád és rezsim nemzetközi megítélésének javítása, szalonképessé tétele. Most kiderült, hogy még a fociban is csak csalással tudtak odaérni a csúcsra.

A PL is szégyenben marad

Akkor tehát győzni fog az igazság – még ha kicsit megkésve is? Azért ez sem ilyen egyszerű. A világ messze-messze legnépszerűbb és legtöbb bevételt termelő focibajnoksága, a PL imidzsén is letörölhetetlen foltot ejt ez az ügy. Mégiscsak hagyták, hogy a City hosszú éveken át, szisztematikusan kijátssza a szabályokat, és az egész PL-történelem legdominánsabb csapatáról, a Pep Guardiola menedzselte Cityről kiderült, hogy nem tiszta eszközökkel érte el az eredményeit.

Ha tényleg a fent leírtak szerint példásan megbüntetik a klubot, akkor az elmúlt 15 év összes eredménye mellé legalább gondolatban odakerül egy kitörölhetetlen kis csillag minden szurkoló, játékos, edző fejében. Ez iszonyatosan kínos. Arról nem is beszélve, hogy a City eltűnésével egy, a tavalyi pénzügyi évben közel 830 millió eurós bevételt termelő (és ezzel a világ 6. legnagyobb bevételét elérő), és annak egy jó részét más csapatoknak átigazolási pénzekben kifizető klub tűnne el a rendszerből. És mi van akkor, ha PL hazai és globális szponzorai, a közvetítési jogokért fontmilliárdokat fizető cégek is benyújtják kártérítési igényeiket?

Ha viszont futni hagyják a Cityt valamilyen látszatbüntetéssel, például egy közepesen kemény pénzbírsággal (amit a csalárd módon felpumpált bevételekből kifizet a klub), egy kiesést nem jelentő pontlevonással és az átigazolásokból való kizárással, akkor gyakorlatilag beismerik: csalni lehet, sőt érdemes is. Jó megoldás nincs.

Nincs igazság

És azért azt se felejtsük el, hogy ez az egész ügy egy még mélyebb problémára is rávilágít a futball világában. A City a pályán nem csalt, hanem csak a pénzügyi szabályokat szegte meg – igaz nagyon durván és tudatosan. De igazságosak ezek a szabályok? A PL és az UEFA vezetősége szerint ezek a sport fenntarthatóságát védik, csakhogy közben a gyakorlatban bebetonozzák az erőviszonyokat. Mivel csak kevéssel költhet egy csapat többet a bevételeinél, a régóta sikeres, évről évre a BL-ben induló, sok tízezres, modern stadionokkal rendelkező, globálisan ismert csapatoknak tartósan senki nem érhet a nyomába, és az olló folyamatosan csak nyílik. A City tulajdonosai bevállalták, hogy sok százmillió fontos befektetéssel ledolgozzák ezt a különbséget, csakhogy ezzel áthágták a szabályokat. De lett volna más út is?

Vegyük példának a Newcastle United csapatát, amelynek 2021 óta a szaúd-arábiai állami befektetési alap, a PIF a tulajdonosa, tehát még a Citynél is jelentősen több pénz állhatna a rendelkezésükre – csak éppen a szabályok betartásával ezt lehetetlen beletenni a csapatba. A Newcastle szezonról szezonra kénytelen eladni a legjobb játékosait, és egy-két BL-szereplés ellenére sem került még a bajnoki cím közelébe sem. Hasonló az Aston Villa története is.

A valóságban tehát az elvileg a csapatok és a tulajdonosok érdekeit védő szabályok igazából elsősorban a tradicionális „nagy” csapatok érdekeit védik. A szakértők évek óta beszélnek arról, hogy ha az a cél, hogy valóban kiegyenlített legyen a mezőny és kiemelkedő sportszakmai teljesítménnyel bárki odaérhessen a csúcsra, akkor nem a bevételekhez kéne igazítani a klubok által elkölthető pénzt, hanem az amerikai sportokban (NFL, NBA, NHL) létező fizetési sapkát kellene bevezetni. Csakhogy a PL szabályairól a csapatok döntenek, és a tápláléklánc csúcsán álló klubok ilyesmibe nem mennének bele – és hát persze globálisan sem biztos, hogy nőne a „termék”, azaz a bajnokság vonzereje, ha nem lennének igazi sztárcsapatok, a legjobb játékosok egy része pedig máshova igazolna, hiszen a fizetéseik nem férnének bele a sapkába.

A City tündöklése és csúfos bukása tehát összességében ezért nem a jó és a rossz története, hanem inkább tünete a sport, a kőkemény üzlet és a világpolitika találkozásából kialakult, jelenleg megoldhatatlannak látszó problémáknak.